KezdőlapBűnügyDiákjával szexelt az „Év tanárnője”

Diákjával szexelt az „Év tanárnője”

A pedagógust elítélték, de csak nagyon keveset ült le a büntetéséből.

A Daily Start azt írja, hogy börtönbe került az a tanár, akit állítólag férje többször is egy kiskorú diákjával talált az ágyukban. Az oklahomai Westville-ben élő Leah Ruthann Queent tavaly szeptemberben tartóztatták le szexuális zaklatás és kiskorú megrontása miatt.

A volt pedagógus, aki egyébként elnyerte az „Év tanára” címet is, bűnösnek vallotta magát. Queen hat év felfüggesztett börtönt kapott, amiből mindössze 58 napot kellett leülnie. A Gentry Intermediate School oktatója hagyományosan jó kapcsolatot ápolta a diákokkal.

A nyomozásból kiderült az rtl.hu cikke szerint, hogy Queen egy kosármeccs után barátkozott össze az áldozattal, az órák után pedig rendszeresen találkozgattak. Kiderült az is, hogy az együttlétek a tanárnő irodájában és az iroda fürdőszobájában történtek.

Az áldozat szülei és egy volt tanára is azt vallotta, hogy rajta kapták a párt több alkalommal is. A több mint 20 éve működő tanárként dolgozó Queen egyébként a 2014-2015-ös tanávben lett az év tanára.