KezdőlapCímlapMegdöbbentő pillanatok: fejen találták, összeesett a pályán Novak Djokovics

Megdöbbentő pillanatok: fejen találták, összeesett a pályán Novak Djokovics

A világelső szerb teniszsztár fejét ugyanis eltalálták egy vizespalackkal, miközben épp autogramot osztogatott a győzelme után a Római Masters-tornán.

Novak Djokovics 6:3, 6:1-re nyert a francia Corentin Moutet ellen a római salakpályás tenisztorna 7,87 millió euró összdíjazású férfi versenyén. A találkozó azonban elsősorban nem az eredmény, sokkal inkább a találkozó után történtek marad miatt emlékezetes.

A közösségi médiában futótűzként terjed a videó, amelyen látható, ahogy a világelső Djokovics a földre zuhan, miután eltalálta a tárgy, amely a lelátóról jött. Mint kiderült, a fejét egy vizespalack találta el, amikor éppen autogramot osztogatott a rajongóknak a római salakpályás tenisztornán aratott sikere után – írja a BBC.

A verseny szervezői szerint a vízzel teli kemény palack kiesett valakinek a táskájából a tömegben, nem volt szó szándékosságról. Ennek ellenére nagyon fájhatott az eset Djokovicsnak, legalábbis biztosan nagyon megijedt a szerb világklasszis. A 24-szeres Grand Slam-bajnok ugyanis egy ideig lent maradt földön, majd a biztonságiak kisegítették a római arénából.

„Nem szándékos cselekedetként, hanem balesetként kezeljük az esetet – áll a verseny szervezőinek a PA által közzétett közleményében. – Egy fiú autogramot kért, és a palack kiesett a táskájából. Novak átesett a szükséges ellenőrzéseken, és már elhagyta a helyszínt, hogy visszatérjen szállodájába. Állapota nem ad okot aggodalomra.”

Indirekt/Origo