KezdőlapCímlapÚjra formába akarja hozni magát Növényi Norbert

Újra formába akarja hozni magát Növényi Norbert

Az egykori élsportoló elhatározta, hogy formába hozza magát. Ennek érdekében ismét rendszeresen edz és kirobbanóbb formában van, mint valaha.

Nem volt tiszavirág életű Növényi Norbert újévi fogadalma, aki úgy döntött az idei évben formába hozza magát. Az egykori élsportoló ráadásul barátságos kick-boksz mérkőzésre is készül Bunyós Pityuval, így nem árt az erőnlétét feltornázni.

– Nagyon régóta ismerem annak a konditeremnek a tulajdonosát és törzsvendégeit, ahova újra elkezdtem járni. Döbbenetes, hogy vannak olyan vendégek, akik túl a hetvenen olyan súlyokkal szériáznak, mint én fénykoromban. Jó ez a légkör, mert engem is arra ösztönöz, hogy összekapjam magam – mondta az Üdv a Családban! című műsorban Növényi Norbert, aki a fekvenyomás-versenyt nem merte bevállalni, ám a lábbal való súlykitolásban lenyűgözte a konditerem törzsközönségét.

– Régen nem egy, hanem két ember pattant fel ezekre a súlyokra és úgy tologattam ki őket a lábammal. A mostani teljesítményem sem volt rossz, hiszen a súlyokon felül plusz egy ember testsúlya is a lábamra nehezedett, mégis elbírtam vele. Szerencsére jól ment a kitolás, bár nem mondom, hogy nem fáradtam el. Van hova fejlődni, szép fokozatosan szeretném is az erőnlétem újra a maximumra pörgetni, nemcsak a mérkőzés miatt, hanem azért is, hogy még jobban érezzem magam a bőrömben, fitten, erősen – tette hozzá Növényi Norbert.

Indirekt/Blikk