KezdőlapCímlapAlig ismerni rá Horváth Grétára a plasztikai műtétek után

Alig ismerni rá Horváth Grétára a plasztikai műtétek után

Horváth Gréta őszintén mesélt a műtétről, melyen nemrégiben esett át.

Horváth Grétán komoly operációt hajtottak végre. Az influenszer két héttel ezelőtt a kórházból jelentkezett be, mielőtt hasplasztikán esett át. Elmondása szerint nagyon régóta várt már erre a műtétre.

Ma délután pedig újabb poszttal jelentkezett, melyben elárulta, hogy kiszedték a varratokat. Habár a beavatkozás fájdalommentes volt, ő mégis rengeteget sírt, mivel nagyon elérzékenyült attól, hogy hamarosan végre úgy nézhet majd ki, ahogyan arról régóta álmodozott. Elmondása szerint már most nagyon tetszik neki a végeredmény, ám még kicsit gyógyulnia kell, nyilvánosan csak ezután fogja megmutatni.

„Megtörtént a varratok kiszedése. Semmi fájdalmat nem éreztem, nem volt kellemetlen. Mikor ott feküdtem az ágyon akkor tudatosult bennem, hogy pár perc múlva láthatom azt a változást, ami az egész életemre hatással lesz. Nagyon sírtam, nem tudtam uralkodni magamon. Annyi érzés tört elő bennem, hogy azt sem tudtam melyik fiókba kezdjem „elpakolgatni” mire végez a kontrollal az orvos, legalább tudjak értelmesen beszélni. Erről majd bővebben mesélek nektek.

Még 2 hétig az első fázisú fűzőt kell viselni, utána lehet váltani a másikra. Szó szerint nem térek észhez, hogy sikerült, túl vagyok ezen és a látvány már most olyan mint az álmomban.

Lesírtam a sminkem, de tudtam, hogy ez lesz és vittem kendőket.

Amint gyógyult lesz, és lemegy a víz róla, természetesen nektek is meg fogom mutatni. Köszönöm a sok kedves üzenetet és bátorítást, amit az elmúlt napokban kaptam Tőletek” – írta Instagram-oldalán.