KezdőlapCímlapErdei Zsolt fia kitálalt: Nem voltunk jóban apuval!

Erdei Zsolt fia kitálalt: Nem voltunk jóban apuval!

A korábbi profi világbajnok bunyósnak és Viktornak jó néhány év kellett ahhoz, hogy összecsiszolódjanak.

Délutáni edzését követően hatalmas vendégszeretettel fogadta a hot! magazin stábját a világbajnok ökölvívó és a nagyobbik fia. Erdei Zsolt és Viktor kapcsolata nem indult tipikus apa-fia viszonyként, az évek során több harcot is megvívtak egymással.

– Szerencsés vagyok, mert apukám mindenben támogat, azonban nem mindig volt szoros a kapcsolatunk. Tizenkét éves korom óta élek apával, de az elején nem voltunk jóban, nehezen alkalmazkodtunk egymáshoz. Hálás vagyok, mert ez idővel változott, ma pedig már bármit megbeszélünk, és jó a kettőnk közötti kötelék.  Nem vagyok sokat otthon, de amikor igen, akkor igyekszünk minél több időt együtt tölteni. Közösen főzünk, játszom a testvéreimmel – mesélte Viktor a hot!-nak.

Zsolt számára mindent jelentenek a gyermekei, ezért is törekszik mindig arra, hogy egyszerre legyen következetes és engedékeny is. Ezért is támogatta Viktor egyik legvadabb elhatározását is, amikor a fiú zenei karrierbe kezdett.

– Édesapaként támogatom a gyermekem álmait, nem is kötök bele semmibe, talán a rapszövegek csúnya beszédében és a rongyrázásban találok kivetnivalót. Mindig szerény embernek vallottam magam, és az is maradtam. Viktor dalaival ez annyira nem is ütközik, mert tudom, hogy ő is hasonlóan gondolkodik, mint én. Alapvetően nem kéri ki a véleményemet semmiben, de meghallgatja, amit gondolok. A párválasztásába sem szólok bele, de ha van róla egy gondolatom, azt megosztom vele. Összességében szerintem tökéletes apósjelölt vagyok – mosolyogott Zsolt.

Bár a nagyobbik Erdei fiú külön él spanyol édesanyjától, így is szoros köztük a kötelék, így az anyai féltés nála is jelen volt, amikor a fiú eldöntötte, hogy rappelni szeretne. – Édesanyámmal napi szinten tartom a kapcsolatot, de az elején kicsit kételkedő volt, hogy erre a pályára szeretnék-e menni. Szerencsére sikerült meggyőzni róla, hogy szeretem ezt művelni, mára pedig elmondhatom, hogy nagyon büszke rám: vagy százszor megnézte az új klipemet, és imádja! – áradozott Viktor.

Indirekt/Bors