KezdőlapCímlapBenjámin Netanjahu: a Hamász minden tagja halott ember

Benjámin Netanjahu: a Hamász minden tagja halott ember

Újonnan megalakult az izraeli vészhelyzeti egységkormány, melynek Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant védelmi miniszter és Beni Ganz, az ellenzéki Nemzeti Tábor vezetője a tagja.

A Hamász iszlamista terrorszervezet minden tagja halott ember – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az újonnan megalakult, vészhelyzeti egységkormány első közös sajtótájékoztatóján. „A Hamász ugyanolyan, mint az Iszlám Állam, és úgy fogjuk eltiporni, ahogyan a világ eltiporta az Iszlám Államot” – szögezte le a kormányfő, azt is közölve, hogy Izrael immár ellentámadásba ment át.

Az eddig ellenzékben politizáló Beni Ganz, a Nemzeti Tábor vezetője úgy fogalmazott, hogy most eljött az összefogás ideje. „Ideje van a békének, és ideje van a háborúnak. Most a háború ideje jött el” – hangoztatta Ganz. „Partnerségünk nem politikai; Izrael sorsát szolgálja” – tette hozzá.

Joáv Galant védelmi miniszter, a háborús kabinet harmadik tagja, a Gázai övezetet ellenőrző iszlamista terrorcsoport elleni hadviselés ötödik napjának végén ígéretet tett a Hamász felszámolására.

„El fogjuk törölni ezt a Hamász nevű dolgot” – mondta Galant szerda esti sajtótájékoztatójukon. „A Hamászt – a Gázai Iszlám Államot – eltöröljük a Föld színéről. Nem fog tovább létezni. Nem lesz olyan helyzet, amikor izraeli gyerekeket gyilkolnak meg, és aztán majd mi, mindannyian folytatjuk életünk dolgait” – tette hozzá.

„Most teljes erővel harcolunk minden fronton; támadásba lendültünk. A zsidó nemzet egységes, és ma a vezetése is egységes. Félreteszünk minden egyéb szempontot, mert nemzetünk sorsa forog kockán. Együtt fogunk dolgozni, vállvetve, Izrael polgárai nevében Izraelért „- hangsúlyozta Netanjahu Galant és Ganz mellett a televízióban.

A háromfős, Netanjahuból, Ganzból és Galantból álló hadikabinetnek felhatalmazása van a katonai küldetés kiterjesztésére is. A háborús kabinet dönthet úgy, hogy „szükség szerint frissíti a konfliktus katonai és stratégiai céljait” a szélesebb biztonsági kabinet jóváhagyásával. A szélesebb biztonsági kabinetnek tagja Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter és Becalel Szmotrics, aki a védelmi minisztériumon belül tárcát kapott a ciszjordániai ügyek kezelésére.