KezdőlapBelföldSzabadon engedik Herczeg Zoltánt

Szabadon engedik Herczeg Zoltánt

Az ügyészség kezdeményezte a bíróságnál a drogbotrányba keveredett divatguru, Herczeg Zoltán, valamint gyanúsított-társa letartóztatásának a megszüntetését – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint Herczeg, aki már tavaly október óta rács mögött ül, most kikerülhet a fogságból. A divattervező lakásán és az autójában is találtak drogot, többek között kokaint. A rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat nyomozást.

Herczeg Zoltán ismert divattervező és társa letartóztatásának megszüntetését kezdeményezte az illetékes ügyészség – derült ki a Fővárosi Főügyészség Magyar Nemzetnek adott válaszából.

A kérdezett, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő bűnügyben az illetékes Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a tegnapi napon mindkét, jelenleg letartóztatásban lévő gyanúsított esetében a letartóztatásuk megszüntetésére és velük szemben bűnügyi felügyelet elrendelésére tett indítványt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírájánál – írták.

Herczeg Zoltánt október 21-én tartoztatták le kábítószer-kereskedelemmel gyanújával. Herczeg a karácsonyt is a rácsok mögött töltötte, és úgy tűnik a húsvétot sem ünnepelhette otthon. A pünkösdöt viszont talán már szabadlábon ünnepelheti. A divattervező egyébként elismerte a drogfogyasztást, de tagadja, hogy kereskedett volna kábítószerrel.