KezdőlapBelföldMásodik bababoltját is megnyitotta Orbán Ráhel

Második bababoltját is megnyitotta Orbán Ráhel

Szántódon nyitotta meg újabb üzletét nemrég az Odu Store, Orbán Ráhel babaholmikat kínáló üzlete.

Budapest után a Balaton déli partján nyitotta meg kapuit Orbán Viktor lányának a második boltja. Az üzlet a Mövenpick BalaLand Resort és Family Parkban kapott helyet, vagyis Szepesi Richárd turisztikai ingatlanberuházó szállodájában kereshetik majd fel az érdeklődök a hét meghatározott napjain – írja a 24.hu.

Kedden és szerdán ugyanis zárva tartanak, szemben a budapesti üzlettel, ahol minden munkanapon várják a vásárlókat. Szombaton mindkét bolt látogatható, vasárnap viszont csak a szántódi egység van nyitva – teszik hozzá.

Mint írják, a balatoni bolt kínálata valamivel szűkösebb, továbbá az is különbség, hogy jóval kisebb médiafelhajtás kísérte a szántódi üzlet megnyitását, amit elsősorban az online közösségi felületeken hirdettek meg.

Az Odu Store egyelőre az építkezés szakaszában jár, a két éve nyáron indult cég az első, tört évben 1,7 millió forintos veszteséget termelt (233 ezer forintos árbevétel mellett), a tavalyi teljes üzleti évében pedig 55,6 millió forintos mínusszal zárt (ekkor már 73,4 milliós volt a forgalmuk) – emlékeztetett a lap.