KezdőlapCímlapRáment a koronavírus az Exatlon-versenyző agyára - ezért szédül folyamatosan

Ráment a koronavírus az Exatlon-versenyző agyára – ezért szédül folyamatosan

Kiderült a diagnózis: a korábban elkapott Covid-vírus okozta Adu László súlyos szédüléseit.

Az Exatlon Hungary All Star versenyében a Kihívók csapatát erősítő versenyző tavaly nyáron kapta el a fertőzést, és annak ellenére, hogy akkor szinte minimális tünetekkel esett át a betegségen, a koronavírus súlyos szövődményeket okozott.

– Azt mondták az orvosok, hogy a szédülésem, a rosszulléteim poszt-covid-tünetek. A vírus ráment a kisagyamra, emiatt vannak egyensúlyproblémáim – árulta el a fiatalember, akinek diagnózisát még a Dominikai Köztársaság orvosai állították fel, miután a fiatalember a pályán és azon kívül is többször rosszul lett.

Egy ideig próbálták kezelni, végül nem engedték, hogy folytassa a versenyzést a sokszor a teljesen egészséges embereken is ifolyó pályákon.

– Kaptam kint egy gyógyszeres kezelést, több napon keresztül kellett hét-nyolc tablettát szednem, amitől jobban is lettem, de teljesen nem múlt el a szédülés. Már itthon vagyok, de még mindig rendszeresen szédülök – mondta el a fiatalember.

Indirekt/Blikk