KezdőlapCímlapEredménytelenül zárult a második béketárgyalás is

Eredménytelenül zárult a második béketárgyalás is

Nyolcadik napja tart a háború Oroszország és Ukrajna között. A két fél hétfőn már elkezdte a béketárgyalásokat, ám nem született megállapodás, így csütörtökön ismét tárgyalóasztalhoz ültek az orosz és az ukrán küldöttek, Ukrajna viszont nem tudta elérni a céljait – hamarosan döntenek a harmadik forduló időpontjáról.

Továbbra sem sikerült megegyeznie Oroszországnak és Ukrajnának, pedig csütörtökön már a béketárgyalások második fordulóját tartották Fehéroroszországban.

A találkozó előtt Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitter-oldalán közölte, hogy az ukrán delegáció legfontosabb napirendi pontjai között szerepel

  • az azonnali tűzszünet,
  • a fegyverszünet
  • és a humanitárius folyosók a civilek evakuálására a lerombolt vagy folyamatosan bombázott falvakból, városokból.

A béketárgyalás első fordulójára hétfőn került sor, míg a második csütörtök kora este ért véget. Ezt követően Mihajlo Podoljak rögtön megosztotta a közösségi médiában, hogy nem a terveik szerint alakult a megbeszélés.

Szó esett a tűzszünetről és Ukrajna demilitarizálásáról is.

Véget ért az egyeztetések második fordulója. Ukrajna sajnos nem érte még el a céljait. Egyelőre csak a humanitárius folyosók közös biztosítására van megoldás – írta Podoljak, hozzátéve, hogy a civilek evakuálása mellett abban is sikerült megállapodni, hogy gyógyszereket és élelmiszert szállítanak azokra a helyszínekre, ahol a leghevesebb harcok dúlnak.

Ezzel szemben az oroszok szerint a tárgyalás jelentős előrelépéshez vezetett.

A fő kérdés, amelyről döntöttünk, a civil emberek megmentése volt, akik azokon a területeken maradtak, ahol katonai összecsapások zajlanak. Oroszország felszólítja a civileket, akik ebben a helyzetben vannak, ha a katonai akciók folytatódnak, használják ezeket a humanitárius folyosókat – mondta az orosz küldöttséget vezető Vlagyimir Medinszkij elnöki tanácsadó.

A megbeszélésen szintén részt vevő Leonyid Szluckij, az orosz alsóház bizottságának tagja szerint a közeli jövőben végre is hajtják azt, amiben sikerült megegyezni. (Egyes szakértők szerint a humanitárius folyosó létrehozásával az oroszoknak lehetősége nyílik hadereje újraszervezésére. Az Európai Békeintézet vezető tanácsadója friss elemzésében szintén hasonló következtetésre jutott.

A két fél megegyezett abban is, hogy a napokban folytatják a tárgyalásokat, vagyis harmadszor is asztalhoz ülnek egymással.

Indirekt/index.hu