KezdőlapCímlapNótár Mary jogerősen is megnyerte a pert a volt kiadója ellen

Nótár Mary jogerősen is megnyerte a pert a volt kiadója ellen

Lezárult Nótár Mary és egykori kiadója, a Skyforce Kft. között öt és fél éve húzódó per, mégpedig az előadó javára.

Az énekesnő hatalmas tehertől szabadult meg, amikor a bíróság kimondta a jogerős ítéletet: megnyerte a pert, amely egykori lemezkiadója és közte zajlott. Fellebbezésnek már nincs helye.

Nótár Mary és a Skyforce között 2016-ban romlott meg a viszony egy elszámolási vita miatt. Az énekesnő szerződést akart bontani, ez dulakodást eredményezett, Maryt korlátozták a szabadságában, amit már a bíróság is megerősített. Eleinte mégis a kiadó érezte magát fölényben.

– Úton-útfélen a sárba akartak tiporni. Nyolcvanmillió forintot követeltek rajtam bevételkiesés miatt. Most kimondta a bíróság, hogy nem behajtható ez az összeg. Nekik viszont hétmillió kétszázezer forintnyi perköltséget kell megfizetniük, illetve mivel négy évig letiltották a megjelenéseimet, amit nem tehettek volna meg, kártérítést követelek. A kártérítés ötven és százmillió forint közé tehető, nagyságrendileg ennyivel károsítottak meg – nyilatkozta Mary, aki a büntető-pert is megnyerte.

A gyakran eldurvuló háborúskodás nem csappantotta meg Mary népszerűségét.

– Sokan büszkék rám, mivel nem mindenki lett volna ennyire kitartó és szívós, hogy ezt végigvigye. Hatalmas volt a nyomás, de a közönségem és a családom is végig mögöttem állt – árulta el az előadó. Hozzátette: van mit ünnepelnie, hiszen idén húsz éve van a pályán, rengeteg meglepetéssel készül, szinte tele van a naptára.

A kártérítéssel kapcsolatos eljárás 18 hónapon belül lezáródik, és végre Mary is megkönnyebbülhet.

– Maximális elégtétel, hogy végre kimondta a bíróság az igazságot. Én végig hittem az igazamban és az igazságszolgáltatásban. Szeretném lezárni végre ezt az ügyet. Még évekkel ezelőtt fogadtam meg, hogy kizárom a lelkemet ebből az egészből, próbálok eltávolodni tőle. Minden tárgyaláson ott voltam, velük ellentétben – mondta határozottan az énekesnő.

Indirekt/Blikk