KezdőlapCímlapHoppá: plüssállat szólal meg Kulka János hangján

Hoppá: plüssállat szólal meg Kulka János hangján

A szivárványcsaládokban élő gyerekek jogaiért indít kampányt a Szivárványcsaládokért Alapítvány egy évvel az örökbefogadást megnehezítő törvény elfogadása után. Az agyvérzéséből felépülő Kulka János és Kovács Patrícia hangjával készült kisfilm is, hogy megmutassa, „ami számít, abban nincs különbség”.

A gyermekjogok nemzetközi napjára időzítették a kampányt, hogy felhívják a figyelmet arra: miközben a szivárványcsaládok ugyanúgy szeretik a gyerekeiket, és ugyanúgy gondoskodnak róluk, mint az összes magyar család, addig az állam nem biztosít jogokat, támogatást és segítséget nekik.

„Az egyforma hétköznapok ellenére azonban a szivárványcsaládokban élő gyerekeknek még sincsenek azonos jogaik. Például csak az egyik, a hivatalosan bejegyzett szülő után örökölhetnek, a másik szülő után nem jogosultak tartásdíjra, ha pedig orvoshoz kell vinni őket, akkor is csak az egyik szülő kaphat információt arról, hogy mi van a gyerekükkel” – írta közösségi média oldalán Pál Marci, az egyik társalapító, aki hónapok óta dolgozik az ügyön.

Kulka János színművész és Kovács Patrícia színésznő is kiáll az ilyen családokban élő gyerekek jogaiért. Plüssállatok szólalnak meg a hangjukon a kampány kisfilmjében:

Ennek a nemzetközi világnap mellett az ad aktualitást, hogy a kormány egy éve nyújtotta be az egyedülállók örökbefogadásának lehetőségét nehezítő törvénymódosítást, ami miatt heteró pároknak nem kellő gyerekek nehezebben kerülhetnek családokba.

Az összes igazán fontos dolog pedig minden család számára ugyanaz. Képkészítésre buzdítják az embereket, hogy akinek van kedve, formáljon egyenlőségjelet a karjával, amelyre az ugyanaz hashtag és egy fontos családi érték neve van írva, majd ossza ezt meg valamilyen közösségi média platformon. A napokban több meglepetés is várható még a kampánnyal kapcsolatosan.