KezdőlapCímlapElmeorvoshoz küldenék az amerikaiak Joe Bident

Elmeorvoshoz küldenék az amerikaiak Joe Bident

A levegővel fog kezet, gyakran elesik és a nyilvános beszédek közben is ciki, ahogy viselkedik. Az Egyesült Államok 46. elnökének, Joe Bidennek az állapota egyre aggasztóbb!

Amíg korábban csak a keményvonalas politikai ellenfelei vádolták azzal Amerika első számú vezetőjét, hogy egészségi állapota miatt nem alkalmas az irányításra, most már úgy tűnik, a társadalom is hasonló véleményen van: egy friss kutatás szerint a megkérdezettek 59 százaléka mentális tesztnek vetné alá a Fehér Ház urát, az eredményt pedig nyilvánosságra hozná.

Noha a beszédeiben tapasztalható indokolatlan hatásszüneteketre még magyarázatot adhat a gyerekkora óta tartó dadogása, sok mindenre már nem lehet mentséget találni. Nem egyszer eltéved a pulpituson, olyan embereknek nyújt kezet, akik ott sincsenek, sőt szereplései alkalmával még a neki írott emlékeztetőkkel és a súgógépével is meggyűlik a baja.

A földkerekség legnagyobb atomhatalmának vezetője két hónap múlva ünnepli nyolcvanadik születésnapját – már a kampányban is nyilvánvalóvá tette, hogy nem indul újra a 2024-es választáson, de elképzelhető, addig sem marad a pozíciójában. Az általunk megkérdezett szakértő szerint az elnök fura viselkedése különösen annak fényében aggasztó, hogy éppen a szemünk láttára tér vissza a hidegháború, és egy sor, a világot meghatározó döntést kell meghoznia.

— Demokratikus berendezkedésű országokban általában önként távoznak a hatalomból azok, akik látványosan nem tudják már ellátni a feladataikat vagy a politikai közösségük nyomására lemondanak úgy, hogy a hírnevükön, életművükön ne essen csorba. Az Egyesült Államokban annak is nagy a jelentősége, hogy az alelnök mennyire népszerű, nyerhető-e vele választás, ha egy valós vagy kreált botránnyal, a hivatalban lévő elnököt elmozdítják a helyéről – mondta lapunknak Kovács János politikai elemző.

Szóba jöhet még esetleg az úgynevezett impeachment-eljárás. Ennek a lényege, hogy az amerikai törvényhozás kezdeményezheti az elnök leváltását, ehhez azonban súlyos bűncselekményt kell elkövetnie az érintettnek és saját pártjából is sokaknak ellene kell szavazniuk.

Valójában tehát a demokrata párt döntésén múlik, hogy kitöltheti-e a ciklusát az elődje, Donald Trump által csak “Álmos Joe”-nak gúnyolt Biden. Ha megbuktatják, esetleg nem lesz képes ellátni a feladatait, akkor a helyét az alelnöke, Kamala Harris veszi át, akinek azonban főnökéhez hasonlóan, padlón van a népszerűsége.

Magyarországon Kádár Jánost is “diszkréten” állította félre a pártja, amikor idős kora miatt már alkalmatlanná volt a főtitkári posztra. Nálánál “emberbarátabb” leváltásban részesült Portugália jobboldali diktátora: António de Oliveira Salazar 36 évig irányította vasmarokkal hazáját, ám amikor idős korában agykárosodást szenvedett, egyik híve kénytelen volt átvenni tőle a miniszterelnöki széket. Salazarnak azonban ezt senki nem merte megmondani, így a haláláig, majdnem két teljes évig még abban a hitben élt, hogy ő hazája teljhatalmú ura.

Arra leginkább csak a legkeményebb diktatúrákban találunk példát, hogy súlyos mentális gondokkal küzdő politikusok sokáig hatalomban maradnak, ám az esetükben is inkább személyiségtorzulásokkal, például pszichopátiával találkozhatunk, elég csak az egykori líbiai elnökre, Moammer Kadhafira gondolni. A szovjeteknél Konsztantyin Csernyenkó 73, Jurij Vlagyimirovics Andropov 86 évesen lett főtitkár, és hamar bekövetkező halálukig azok is maradhattak, majd az első választott elnök, Borisz Jelcin széke sem ingott meg súlyos alkoholizmusa miatt.