KezdőlapBelföldMár kétszer alkalmaztak testi kényszert az iskolaőrök verekedő diákokkal szemben

Már kétszer alkalmaztak testi kényszert az iskolaőrök verekedő diákokkal szemben

Két hete Szelei Pál rendőrezredes még 90 esetről beszélt az M1 műsorában, a testi kényszert igénylő intézkedések is a tanév első két hetében történtek.

Az ezredes szerint dulakodó diákokat kellett szétválasztani. Ezen kívül komolyabb incidensek még nem történtek. A rákövetkező két hétben megduplázódott az iskolaőri beavatkozások száma, 190-szer intézkedtek, elsősorban bűnmegelőzési célból. Testi kényszer alkalmazására két alkalommal került sor. Bár az egyenruhások iskolai jelenléte ellen szakmai és érdekvédelmi szervezetek is tiltakoztak, a Pedagógusok Szakszervezetéhez érkezett visszajelzések szerint több helyen pozitív volt az iskolaőrök fogadtatása. Számos intézményben például a hiányzó portás feladatait látják el, de a koronavírus miatt elrendelt járványügyi szabályok betartását is ellenőrzik, az október 1-jétől kötelező iskolai lázmérésben is segédkezhetnek.  – adta hírül nepszava.hu