KezdőlapBelföldJelentősen megnőhet a közös költség a társasházakban

Jelentősen megnőhet a közös költség a társasházakban

Folyamatosan élik fel a vagyonukat a társasházak és a lakásszövetkezetek, emiatt muszáj megemelni a közös költségeket.

Javós Csilla kaposvári közös képviselő beszélt arról, hogy miért muszáj megemelni a közös költségeket – írja a sonline.hu.

“Nem tudom hogyan fogadják majd ezt a lakók, de ahhoz, hogy mindent ki tudjanak fizetni, és maradjon is valamennyi pénzük kisebb felújításokra, legalább 2-3000 forinttal kell drágítani. Amelyik társasházban komoly felújítási munkára van szükség, ott a havi közös költségen muszáj 10 ezer forinttal is emelni. Jelenleg egy húszéves, liftes társasházban átlagosan 10-12 ezer forint a havi költség, ezt várhatóan 20 ezer forintra drágítjuk. A lift nélküli panelházakban, ahol most 5-6 ezer forint a költség, legalább annyit kell emelni, hogy meghaladja a 10 ezer forintot” – magyarázta a közös képviselő.

Hozzátette, hogy például Szombathelyen havi 25 ezer forint közös költséget fizetnek a panellakásban élők. Igaz, a nyugati határszélen mások a jövedelmi viszonyok, de akkora összegből azért már lehet gazdálkodni, felújítani.

Blikk megkérdezte Kaplonyi Györgyöt, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnökét is, hogy mire számíthatnak a társasházak lakói közösköltség-ügyben.

„Azt gondolom, 30-40 százaléknál nagyobb emelés nem lesz, mert nincs rá szükség. Ez körülbelül 3000-3500 forintot jelenthet pluszban. Természetesen előfordulhat, hogy a társasháznak házközponti fűtése van, az épület régi, a hőszigetelése rossz, a kazánja pedig 20 éves, ebben az esetben a fogyasztás túllépi a támogatott keretet. Nagyobb probléma, hogy megszűnt a KATA, már máshogyan adóznak, ezáltal legalább 20-30 százalékkal megnőttek a vállalkozási díjak, gondolok ezalatt a takarításra, a karbantartásra, a felújítási és javítási munkákra” – mondta el a szakember.