KezdőlapBelföldKész, vége! Megkezdődött Schobert Norbi cégének felszámolása

Kész, vége! Megkezdődött Schobert Norbi cégének felszámolása

Elindult a felszámolási eljárás az Update jogutódjának számító Free Group Zrt. ellen.

„A felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtásának időpontja: 2023. június 29. napja. A felszámolás kezdő időpontja e végzés Cégközlöny honlapján történő közzétételének napja 2024. január 18.” – olvasható a Blikkhez eljutott végzésben, mely szerint akiknek követelése van a céggel szemben, 40 napon belül kell bejelenteniük követelésüket a megjelölt felszámolónak.

2022-ben 1,6 milliárd forintos bevétele volt a Schobert Norbert tulajdonában lévő Free Group Kereskedelmi Zrt.-nek, korábban Norbi Update Lowcarb Zrt.-nek, ám így is mínusz 213 millió forintos adózott eredménnyel zárta a 2022-es évet. Mindez pedig rárakódott arra, hogy egy évvel korábban 135 millió forintos veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni – írta a hvg.hu.

Sőt, már ekkor is látszódott, hogy a zrt. felélte vagyonát (a saját tőkéje mínusz 161 millió forint), tőkét kell emelnie jogszabályi kötelezettség alapján és az sem volt igazán jó jel, hogy a május 31-ei leadási határidő után fél évvel tettek közzé az adatokat. Tavaly tavasszal ráadásul 40 millióra büntette a GVH a céget, mert megtévesztette a vásárlókat. Később pedig az is kiderült, nem fizették ki a büntetést, emiatt végrehajtás indult ellenük.

„Ez egy fizetésképtelenségi helyzet, ezzel kimondta a bíróság, hogy a cég nem tud eleget tenni a vele szemben támasztott folyó fizetési kötelezettségeknek. Amikor a végzés megszületik, kijelölnek egy felszámolót, ő az, aki a végzés közzététele után átveszi a cég irányítását. A felszámolási eljárás során feltérképezik a cég vagyonát és azt értékesítve, a céggel szemben támasztott hitelezői igényeket kielégítik” – vázolta a lapnak röviden dr. Zavaczky Márk András ügyvéd, végrehajtási szakjogász a valószínűsíthető folyamatot.