KezdőlapBűnügyŐrjöngött a cellában, ezért magánzárkába került a soroksári futónő gyilkosa

Őrjöngött a cellában, ezért magánzárkába került a soroksári futónő gyilkosa

15 napos magánzárkát kapott a soroksári futónő gyilkosa.

A Blikk információi szerint R. Szilveszter azon dühödött be, hogy nem úgy működik a televízió, ahogy azt ő elképzelte. A készülék távirányítója elromlott, így R. Szilveszter nem tudott csatornát váltani és a hangerőt szabályozni. Ez annyira feldühítette, hogy nekiesett a tévét védő plexifalnak, hogy így végre elcsavarhassa a gombokat. Az őrök a kamerán keresztül azonnal észrevették, hogy mit csinál és bementek lecsillapítani.

– 15 nap magánzárkával fizet védencem a rongálás miatt. Itt teljesen egyedül van, nem nézhet televíziót és a könyvek közül sem nagyon válogathat, egyedül a Bibliát forgathatja. Nagyon bánja már tettét, hiszen már éppen kezdett megnyugodni, miután elhelyezték mellőle volt cellatársát, Dér Csabát – mondta a Blikknek R. Szilveszter védője, Dr. Lichy József.

Elsőként a Blikk írta meg, hogy Dér Csaba, a nemzetközi hírű bérgyilkos, nemrégiben puszta kézzel nekiesett R. Szilveszternek. Dér azzal indokolta tettét, hogy nem bírja elviselni, ha valaki nőket vagy gyerekeket bánt. Akkor Dér került magánzárkába sajátos, nevelő célzatú akciója miatt.

R. Szilveszterrel eddig nem volt különösebb probléma a rácsok mögött, kifejezetten békés rabnak számított. Szinte minden idejét olvasással tölti, a legnagyobb problémája – a tévé távirányítón kívül-, hogy már az összes, a börtönben fellelhető krimit kiolvasta. Egy kötet van még, amire nagyon kíváncsi lenne, de az a rabok számára elérhetetlen. Ez a könyv hosszú fejezeteken keresztül a soroksári futónő, Gyurik Krisztina megölését boncolgatja.

Ismeretes: a családanya 2013. szeptember 25-én a házimunka elvégzése után futni ment. Miután a szokott időben nem érkezett haza, férje és kisfia a keresésére indult. Nem sokkal később a rendőrök a házuktól nem messze megtalálták Krisztina holttestét. Az édesanya gyilkosát öt évig nem lelte a rendőrség, 2018-ban hozott áttörést a nyomozás. A laboratórium egyezést mutatott ki az akkor is börtönben ülő R. Szilveszter DNS-e és a helyszínen talált anyagmaradványok között. A pesterzsébeti kötődésű, hajléktalanként élő férfi bírósági tárgyalássorozata még nem ért végett. Információink szerint nemsokára R. Szilveszter írásbeli vallomást tesz, melyben az emberölést tagadja, azt azonban elismeri, hogy Krisztina telefonját valóban elhozta a helyszínről.

Indirekt/Blikk