KezdőlapBűnügyÁtrendszámozott taxival mentek lopni – lecsaptak rájuk a zsaruk

Átrendszámozott taxival mentek lopni – lecsaptak rájuk a zsaruk

Átrendszámozta taxiját a rablók sofőrje, ám a budapesti rendőrök fél órával egy betörést követően rajta ütöttek a trión. Videó is készült az elfogásukról!

Az eset a hétvégén történt, a Gyömrői úton állítottak meg a zsaruk egy Opel Astrát, mert információjuk volt arról, hogy a kocsi utasai fél órával korábban betörtek egy zuglói társasház első emeleti lakásába. Jó volt a füles, a BRFK nyomozói az autó átvizsgálásakor ékszereket és több mint 11 ezer eurót találtak, amelyeket a gyanú szerint egy Szederkényi utcai lakásból loptak el. Az autót vezető 29 éves M. Dávid fuvarozta a 34 éves G. Györgyöt és az 52 éves G. Kálmánt a lakáshoz, majd figyeléssel biztosította társait, akik a lakásba egy ablakot befeszítve jutottak be.

A három férfit egy januári, Budatétényben elkövetett lakásbetöréssel is gyanúsítják; a nyomozás adatai szerint G. György és G. Kálmán sofőrje akkor is M. Dávid volt, aki taxijával vitte a két férfit a XXII. kerületi lakáshoz és figyelt az utcán, míg társai átkutatták a lakást. A taxiként használt Opelről ezt követően lekerült a taxi jelleg és az autóra új rendszámot tettek.

A nyomozók a három férfi lakásán tartott kutatás során mobiltelefonokat, műszaki cikkeket, ékszereket, elszámolási bizonylatot, zálogjegyeket, csavarhúzókat és közel 400 ezer forintot foglaltak le, valamint lefoglaltak M. Dávidtól egy Toyota Prius gépkocsit – melyet a férfi jelenleg taxiként használ – és a zuglói betöréshez használt Opel Astrát is.  ​

A gyanúsítottakat természetesen őrizetbe vették és a bíróság elrendelte a letartóztatásukat. A Szederkényi utcai lakásból ellopott pénzt és ékszereket a rendőrök hiánytalanul visszaadták tulajdonosának – írta meg a police.hu.