KezdőlapBelföldIdén már 600 forint is lehet egy gombóc fagyi

Idén már 600 forint is lehet egy gombóc fagyi

Hatszáz forintba is kerülhet idén egy gombóc fagylalt, ősztől pedig a csokifagyi még ennél is többe. A cukrászok az energiaárak és a bérköltségek miatt emelnek, de a Blikknek többen is azt mondták, hogy kevesebbet, mint ami indokolt lenne. A csokoládéval viszont nincs mit tenniük, annyira megdrágul az alapanyag még ebben a szezonban, hogy két lehetőségük maradt: kiveszik a kínálatból vagy felárral kell árulniuk a magyarok legkedveltebb nyári édességét, a csokifagyit.

  • Két-három év alatt már így is megduplázódott a csokoládé ára, a fagylaltokhoz pedig sok csokit használnak a cukrászok. Többek között ezért is lett tavaly átlagosan 500 forint egy gombóc. Közben idén csúcsokon van a kakaóbab világpiaci ára, és ez még csak most gyűrűzik majd be hozzánk. A cukrászok egyelőre a korábban beszerzett alapanyagokat használják, valamikor a nyár második felétől érkezhet a drágább csokoládé. Ezt valahogyan be kell építeniük az árakba, vagy úgy, hogy a csokifagyit drágábban adják, vagy kisebb mértékben a többi árát is emelik – magyarázta az ellentmondásos piaci helyzetet Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.

A cukrászok azonban óvatosak, tudják, hogy már most sem olcsó program a fagyizás egy családnak, és könnyen elmarhatják maguktól a vendégeket.