KezdőlapBelföldVona Gábor visszatér a politikába: pártot alapít

Vona Gábor visszatér a politikába: pártot alapít

Vona Gábor bejelentette, hogy a Második Reformkor alapítvány kilép a civil közéletből és párttá alakul.

A YouTube-ra feltöltött videójában Vona Gábor elmonda, hogy az ő közösségüket a magyar pártok közül egyik sem tudja képviselni ezért „úgy döntöttünk, hogy párttá alakulunk”. A jövőben is Második Reformkor néven folytatják, terveik szerint a „reformkoriság” mentén fognak politizálni.

Ki akarunk lépni a cinimizmusból, csak a saját ügyeinkkel akarunk foglalkozni és hidakat építeni – mondta el Vona Gábor és hangsúlyozta, hogy nem terveznek együttműködni az ellenzéki pártokkal.

A videó elején Vona Gábor kifejti, hogy a 2018-as választások után úgy érezte, valami változásra van szükség, ezért jegyeztette be a Második Reformkor alapítványt. Elmondta, hogy 2022 második felében úgy érezték, már az alapítvány kevés, ezért létrehoztak egy egyesületet.

Ezalatt a 4-5 év alatt nagyon komoly kulturális és közéleti tevékenységet folytattunk – legalábbis mi így érezzük – mondta el a Jobbik volt vezetője, majd sorolni kezdte, hogy a Második Reformkor mivel foglalkozott az utóbbi években. Ezek közül kiemelte az általuk szervezett két online népszavazást is, hogy – mint mondta – utat mutassanak Magyarországnak az e-demokrácia irányába.

Civil szervezetéről elmondta, hogy politikailag nem befolyásolt, vagyis őket nem érdekelte, hogy ki milyen oldalról érkezett: „Ha voltak közös ügyeink, közös gondolataink, igyekeztünk mindenkivel együttműködni.”

A Második Reformkor a függésekre épülő Magyarország helyett egy önszerveződő Magyarország. A félelmekre épülő társadalom helyett, egy önbecsüléssel bíró társadalom. Egy egyetemes Magyarország a civakodó Magyarország helyett, ahol az anyaországi, a határon túl és a külföldön élő együtt tud működni egymással – magyarázta Vona Gábor pártja jövőképét, majd rátért a politikai nézetükre is.

„Azt éreztük, hogy a második reformkorért nem ideológiai ketrecekben, nem oldalak mentén lehet tenni, hanem ezek felett állva, elismerve azt, hogy minden ideológiának és minden oldalnak vannak értékei, de arra, amire szükség van az ezek felett ál.”

Ezért mi nem ideológiák mentén, nem oldalak mentén gondolkodunk, hanem egy politikai szemlélet mentén – magyarázta és elmondta, hogy mindezt ők úgy hívják „reformkoriság”.

Vona Gábor elmondta, hogy a magyar pártok palettája közül nincsen olyan, amely őket meg tudná szólítani, ezért döntöttek úgy, hogy ők maguk lépnek át a közéletből a pártpolitikába. Hozzátette, hogy szerinte sok olyan magyar van, aki hasonlóképpen van ezzel és keres egy olyan politikai közösséget, ami képes őt megszólítani.