KezdőlapBelföldRiasztást adtak ki: brutális fagyok jönnek

Riasztást adtak ki: brutális fagyok jönnek

A mai időjárás Budapesten először derült, napos lesz, délután azonban egy szakadozott felhősáv vonul át a város fölött. Határozott felhőzetnövekedés csak késő estétől várható, csapadék nem lesz. A délkeletire forduló szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet kora délután 3, késő este 0, -2 fok körül alakul.

Az ország többi részén is először napos idő várható, majd nyugat felől érkezik egy keskeny felhősáv a Dunántúl fölé, de ez fel is oszlik. Estére azonban nyugat felől határozottan megvastagszik a felhőzet, a nyugati megyékben vegyes csapadék előfordulhat: délnyugaton inkább eső, északabbra havas eső, havazás, néhol pedig ónos eső is kialakulhat. A délkeletire forduló szél nagy területen megélénkül, a Fertő és a Bakony térségében meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2-7, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +1 fok között várható.

Csütörtökön fokozatosan megnövekszik a felhőzet, így napközben erősen felhős vagy borult lesz az ég, ám a nap második felétől a Nyugat-Dunántúlon vékonyodhat a felhőzet. Nyugat felől érkezik egy csapadékzóna, amelyből hajnalban ónos eső is eshet. Napközben az Észak-Dunántúlon, az északi megyékben és a hegyvidéki tájakon előfordulhat havazás, kissé délebbre vegyes halmazállapotú csapadék, délen délkeleten pedig jellemzően eső várható. A szél éjszaka egyre inkább északira fordul, megélénkül, néhol meg is erősödik, napközben azonban mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1-7, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és +1 fok között alakul.

Pénteken a reggeli pára, köd megszűnése után a Dunántúlon gyengén felhős, napos időre számíthatunk, keletebbre pedig erősen felhős vagy borult lesz az ég. A Tiszántúlon szórványos jelleggel előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék. A délnyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban általában -5 és +2, napközben 1-6 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban az ország déli felén fordulhat elő vegyes halmazállapotú csapadék. Az északi, északkeleti szél megélénkül, estére pedig meg is erősödik. Hajnalban -7 és +1, délután 0-6 fok közötti hőmérséklet várható.

Vasárnap egy mediterrán ciklon éri el hazánkat. Erősen felhős, borult idő lesz. Dél, délkelet felől egy vegyes halmazállapotú csapadékzóna éri el az országot, amely egyre inkább terjeszkedik. A nap második felére nagyobb területen várható havazás. Az északias szél nagy területen lesz erős, néhol viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és +1 fok között alakul.