KezdőlapBelföldNincs mese: megérkezett az ősz

Nincs mese: megérkezett az ősz

Alapvetően közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, inkább csak időszakos szakadozások lehetnek a felhőzetben. Elszórt jelleggel, nagyobb eséllyel az ország északi felén lehet gyenge eső, záporeső.

A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik. Az utóbbi tájegységünkön estefele északnyugatira fordul a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet az északkeleti régióban 9-14, míg másutt döntően 15-22 fok között valószínű. Késő estére 4-18 fok közé hűl le a levegő, melegebb a nyugati, délnyugati megyékben lesz, míg északkeleten – elsősorban a hidegre érzékeny völgyekben – csípősebb lehet a hajnal.

Kedd

Erősen felhős időre, csak kevés napsütésre számíthatunk. Elszórtan alakul ki eső, záporeső. Az északnyugati szél néhol megélénkülhet. 21 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szerda

Reggelre pára-, illetve ködfoltok képződnek, amelyek a délelőtt folyamán feloszlanak. Ezután gomoly- és fátyolfelhők mellett napos idő lehet. Nem lesz csapadék. A déli szél megélénkül, amellyel melegebb érkezik hazánk térségébe: délután 24-25 fok is lehet.

Csütörtök

A párásság megszűnése után többórás napsütés várható, majd estétől egyre több felhő érkezik. Nem valószínű csapadék. Nyárias meleg lesz, 22-29 fokos maximumokkal. Délutántól megerősödik az északnyugati szél.

Péntek

Estig erősen felhős időre van kilátás, főleg északkeleten záporok is előfordulnak. 20-24 fok között alakul a csúcshőmérséklet. A délnyugati szél élénk lesz.

Szombat

Igazi vénasszonyok nyara jellegű idő várható, többórás napsütéssel, kevés felhővel. Élénk, néhol erős lesz a szél. 25 fok körüli értékeket mérhetünk – írja a köpönyeg.hu.