KezdőlapBelföldMegszűnés szélére sodródott a híres Eötvös Cirkusz

Megszűnés szélére sodródott a híres Eötvös Cirkusz

A végső megszűnés közelébe került az Eötvös Cirkusz. A méltán híres magyar társulat jelenleg kénytelen másoknál vendégeskedve dolgozni, saját sátrukat már több mint két éve nem verték fel.

A magyar kultúra szerves részét képző társulat megszenvedte a pandémiát. Mivel nem nyithattak ki, más cirkuszoknál kezdtek el dolgozni, ahol zsonglőrszámukkal léptek fel. Wertheim Adrienn, a társulat igazgatója, Eötvös Loránd felesége mesélt a nehéz időkről.

– Terveink szerint a jövőben újra megnyitjuk a sátrunkat, de egy teljesen más felállásban. Az eszközeink megvannak, a sátrunkat sem adtuk el, de egyelőre megjósolni sem tudom, mikor láthatja majd az Eötvös cirkuszt a közönség – fogalmazott az igazgató felesége.

A folyamatosan növekvő költségek őket sem kímélték. Adrienn elmondta, hogy jelenleg rendkívül költséges lenne a cirkusz utaztatása, ugyanis jó néhány kamiont meg kellene hozzá tankolni.

– Meglátjuk, mit hoz a jövő, de azt már tudjuk, hogy vadállatos produkciókat nem szerződtethetünk le a nemzetközi tilalom miatt. Saját állataink eddig sem voltak, csupán a vendégművészeinknek – mondta el Adrienn, aki hozzátette: jelenleg kiegészítő munkákat kell vállalniuk a cirkusz mellett, hogy meg tudjanak élni.

– Korábban én láttam el a cirkuszunk marketingfeladatait, és innen jött az ötlet, hogy másoktól is elfogadjunk ilyen megbízást. Többek között egy hegesztést és lakatosmunkákat vállaló cégnek is elkészítettük a hirdetéseit, de egy étteremnek is dolgozom – fejezte be Adrienn.