KezdőlapBelföldMég idén rendkívüli minimálbér-emelés jöhet

Még idén rendkívüli minimálbér-emelés jöhet

Várhatóan tovább emelkedik a minimálbér idei összege, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának augusztus végi ülésén a munkáltatók is elismerték, hogy indokolt a bérkorrekció. A szeptemberi megállapodás lesz az alapja a következő évi emelésnek.

Korrigálni kell, mégpedig mihamarabb a minimálbér idei összegét, sürgetik az érdekképviseletek, bár még képlékeny, hogy milyen mértékű lesz a korrekció – mondta a napi.hu-nak Mészáros Melinda, a Liga szakszervezeti konföderáció elnöke, hozzátéve, hogy egyelőre az sem világos, hogy mikortól léphet életbe a változás, és mikor kapják meg az érintettek a pluszpénzt. A Liga Szakszervezetek több javaslatot is megfogalmazott, az egyeztetések szeptemberben folytatódnak.

A minimálbér idén januárban 16 százalékkal emelkedett, ugyanakkor az éves infláció minden várakozás szerint ennél magasabb lesz, vagyis korrekció nélkül reálbércsökkenés érné a legalacsonyabb keresetűeket és a szociális juttatásra jogosultakat. Ezért van szükség évközi emelésre – jelezte Mészáros Melinda.

A szakszervezeti vezető lát rá lehetőséget, hogy az idei bérkiegészítésről már szeptemberben megegyezzenek az érdekképviseletek és aláírásra kerüljön a megállapodás. Ebben az esetben már októbertől magasabb összeget kapnának az érintett munkavállalók. Példaként említette, hogy ha 2023-ra 1,5 százalékos korrekcióról születik döntés, akkor októberben, novemberben és decemberben a minimálbér összege ennél nagyobb mértékben nőne, vagyis három hónap alatt kapnának annyival többet az alkalmazottak, hogy reálértékben ne érje őket veszteség az idei év egészét tekintve.

Fontos megjegyezni, hogy a minimálbér évközi emelése nemcsak a nagyjából 250 ezer alkalmazottat érinti, hanem azt a mintegy másfél millió embert is, aki ehhez a bérszinthez kötődően valamilyen szociális juttatásban, ellátásban részesül.