KezdőlapBelföldAzért vertek össze egy miskolci buszsofőrt, mert lassan nyitotta ki az ajtót

Azért vertek össze egy miskolci buszsofőrt, mert lassan nyitotta ki az ajtót

A sofőr nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A tettes ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

Egy 20 éves boldvai férfi ütötte meg a buszvezetőt a miskolci Búza téren, miután – bevallása szerint – nem tudta kivárni, hogy a más utasokat kiszolgáló sofőr kinyissa neki a hátsó ajtót.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a 24.hu megkeresésére elmondta, hogy a támadó beismerte tettét. A rendőrség őrizetbe vette a fiatal férfit, mert más hatóság korábban elfogatóparancsot adott ki ellene garázdaság és más bűncselekmények miatt.