Noha jelentős európai források segítették a gazdaságot, mégsem sikerült az Orbán- kormánynak számottevően javítani a termelékenységen 2009-2022 között európai és a V4-országokkal való összehasonlításban – erre a megállapításra jutott a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése az EuStat és a KSH adatai alapján.
A magyar gazdaságpolitika gyors felzárkózást remél a következő években az EU fejlettebb tagállamaihoz. Ennek érdekében a nominális GDP megduplázását és az uniós fejlettségi szint 85-90%-ának elérését tűzte ki célul 2030-ra. Mivel Magyarország munkaerő-tartalékai nagyrészt kimerültek, egyéb adottságaink (energia, nyersanyag, stb.) pedig csekélyek, így a cél elérését elsősorban a termelékenység javulása alapozhatná meg. A javuló termelékenység nagyobb béremelést tenne lehetővé úgy, hogy az árak eközben mérsékelten emelkednének. E kettő pedig javítaná a lakosság vásárlóerejét, s a magasabb adóbevételek révén alapot adna a nyugdíjak valós emelésére, így összességében az életszínvonal tartós javulását lehetne elérni. A GKI arról készítette el elemzését, hogy a 2009 utáni magyar gazdaságpolitika milyen eredményeket ért el a termelékenység alakulásában nemzetközi kitekintésben.
A termelékenység (egy dolgozóra jutó hozzáadott érték volumenváltozása) 2009-2022 között Magyarországon javult a legkisebb ütemben a V4-országokkal és Romániával összehasonlítva a kormány által túltámogatott feldolgozóiparban (+30%, szemben a román +42%-kal, vagy a szlovák +94%-kal). Ez azért is siralmas teljesítmény, mert az egyébként igen termelékeny német feldolgozóipar is 35%-kal tudta növelni ezt a mutatót. Az ipar lemaradása is szembetűnő (23%, itt a csehek mutatója csak 21%, míg a többieké meghaladja a magyart (Németországé pl. 31%). Összehasonlításul: a túladóztatott infokommunikácóban a hazai, 28%-os növekedéssel szemben Románia 101%-os, de Németország is 34%-os javulást ért el (igaz, a szlovák mutató romlott: -2%). A pénzügyi szféra viszont jól teljesített: a 46%-os hazai mutató meghaladja a német (+19%), illetve szlovák (+17%) értéket, de elmarad a lengyel (+92%) és a cseh (+78%) adattól.
Mindez rávilágít a hazai gazdaságpolitika hibájára:
az agyontámogatott járműipari fejlesztések az egyszerű, bérmunka jellegű tevékenységeket hozzák hazánkba, amelyek konzerválják az alacsony bérszínvonalat (és azt is egyre inkább bevándorlók kapják)
. Erre az MNB nemrég megjelent tanulmánya is rávilágít. Eközben a túladóztatott ágazatokban rontja a versenyképességet a túlzott elvonás, mivel a beruházási források csökkennek. A szolgáltatások viszont drágábbá válnak a hazai szereplők számára, mint a versenytársainknál (bankolási költségek, telekommunikációs kiadások), ami az ő versenyképességüket is rontja.
Különösen szomorú a helyzet, ha figyelembe vesszük, hogy 2010 óta jelentős EU-források segítették a magyar gazdaságot a felzárkózásban (2010-2021 között éves átlagban a magyar GDP 3,6%-ának megfelelő nettó forrás érkezett hazánkba).
A termelékenység növelésének eszközei jól ismertek: az oktatás (beleértve a továbbképzést is), az egészségügy, a kultúra, a szociális szféra mellett a termelő/szolgáltató infrastruktúra (pl. telekommunikáció) fejlesztése lenne a követendő irány. Nem kétséges, hogy a humán infrastruktúra fejlesztése fajlagosan a legolcsóbb és leghamarabb jelentkeznek az eredményei is, ugyanakkor a gazdaságpolitika továbbra is az extenzív növekedésben látja a kiutat (akkumulátorgyártás erőltetése, amelyhez vendégmunkásokat hozna be). Bár ez rövidebb távon erőteljesen képes növelni a GDP-t, tovagyűrűző hatása kicsi (ez a gumiabroncsgyártás korábbi felfuttatása kapcsán már kiderült). Ez viszont konzerválja a hazai jövedelmi szinteket, ezért az életszínvonal jelentős javulása sem várható hosszabb távon.
