KezdőlapCímlapVégre gyönyörű sírkövet kapott Sas József

Végre gyönyörű sírkövet kapott Sas József

Elkészült Sas József sírköve, amely méltó emléket állít a nagy nevettetőnek. A Sas kabaré atyja hosszú, méltósággal viselt betegség után idén januárban hunyt el, a temetés után pedig az özvegye, Zsuzsa asszony azonnal intézni kezdte a sírkő készítését. A Kozma utcai izraelita temetőben álló végső nyughely az özvegy szerint olyan lett, hogy a férje igazán büszke lenne rá.

– Gyönyörű lett Jóska sírköve. Méltó hozzá ez az elegáns, dupla méretű, monumentális alkotás. Bár lehet, hogy furcsa ilyet mondani, de szerintem nagyon igényes lett. Fontos volt számomra, hogy méltó legyen hozzá és az emlékéhez. Ez az egyik legnagyobb sírkő ott a környéken, és a közelben nincs is párja, olyan szép. Ahogy belépek, máris meglátom, ez tulajdonképpen az iránytű, hogy hová is kell mennem – kezdte a Blikknek Zsuzsa asszony, aki rendszeresen kijár férje sírjához; legutóbb a szűk család együtt ment a temetőbe.

– Míg Jóska egészséges volt, sokat beszélt az elmúlásról, hogy mit és hogyan szeretne. Amikor beteg lett, már nem került szóba, de tudom, nagy vágya volt, hogy Szép Ernő mellett nyugodhasson. Végül teljesült az utolsó kívánsága, mert három méterre pihennek egymástól. Mondhatnám, ez a véletlen műve, de szerintem a karma játszott közbe!

Indirekt/Blikk