KezdőlapCímlapÍgy készül az ünnepekre Kamarás Norbi és Odett

Így készül az ünnepekre Kamarás Norbi és Odett

Kamarás Norbi és Kármán Odett, a Nyerő páros győztesei között a műsor óta talán még nagyobb szerelem uralkodik. Szinte mindent együtt csinálnak, ezért talán nem meglepő, hogy december 6-án, Mikulás alkalmából mindketten beöltöztek.

Az RTL Reggeli mai adásába Norbi Mikulásként, Odett Krampuszként érkezett, ezzel színesítve a műsort. Előbbi rögtön egy vallomással kezdett, miszerint jó pár évvel ezelőtt a karácsony szelleme annyira nem fogta meg, mert míg szingli volt, nem tartotta olyan fontosnak az ünnepet. A szerelmespár elárulta: most az otthonukban reggeltől estig karácsonyi zene szól.

„Mi mindig az utolsó pillanatban választunk ajándékot, de általában nem szokott jó lenni. Egyébként megbeszéltük, hogy nem veszünk egymásnak semmit, hanem egy közös kirándulás, élmény, utazás mellett döntünk” – mesélt az ajándékozási szokásaikról Odett.

Norbi egyik fóbiája egyébként, hogy undorodik a hajtól, így folyton porszívózik otthon, de szerinte még mindig jobb, hogy a párjának szőke haja van, nem fekete, mert azt különösen utálja. A rendetlenség és a por versenyez a hajszálakkal, ezért nem bírja ki, hogy ne takarítson.

„Mindent megcsinál. Elkezdek mosogatni, rám szól, hogy ‘fejezd be, te feküdj le, majd én megcsinálom!'” – ecsetelte tovább kedvese háziasságát a modell. Főzésben azonban Odett a jártasabb, így a legtöbbször ő fordul meg a konyhában. Karácsony tájékán például szeret mézeskalácsot sütni, bár bevallása szerint mást nem is tud.

Eddig úgy volt, hogy mentünk Odett családjához, aztán mentünk hozzánk, de most jó lenne, ha lenne ilyen közös is, amikor csak ketten vagyunk – fejtette ki a szentestével kapcsolatos terveiket a színész.

Indirekt/Blikk