KezdőlapCímlapAz amerikai színész megrendezett egy bűncselekményt maga ellen, hogy fellendüljön a karrierje

Az amerikai színész megrendezett egy bűncselekményt maga ellen, hogy fellendüljön a karrierje

Bűnösnek találta egy chicagói bíróság esküdtszéke csütörtökön Jussie Smollett amerikai színészt abban, hogy megrendezett egy gyűlöletbűncselekményt önmaga ellen – közölte a CNN amerikai hírtelevízió.

Az Empire című sorozat 39 éves, feketebőrű, meleg sztárja az ügyészség szerint saját karrierje fellendítése céljából rendezte meg a történteket, félrevezetve a rendőrséget, amikor azt állította, hogy 2019 januárjában két, maszkot viselő ismeretlen egy sötét chicagói utcán rátámadt.

Smollettet a hat vádpontból ötben, közöttük a hatóság félrevezetésében találták bűnösnek.

A bíróság később szabja majd ki a büntetést, amely felfüggesztett, de akár letöltendő szabadságvesztés is lehet. Az amerikai törvények szerint vádpontonként legfeljebb három év börtönnel sújthatják.

Dan Webb ügyész az elmarasztaló ítéletet követően újságíróknak nyilatkozva nevetségesnek nevezte Smollett beszámolóját a történtekről. „Smollett úr nem vesztette volna el ezt a pert, ha az esküdtszék nem jut arra a megállapításra, hogy hazudott nekik” – közölte Webb.

Nenye Uche, Smollett védelmének vezető jogásza kijelentette: védence ártatlan, így bízik abban, hogy a fellebbezés során sikerül elérni egy felmentő ítéletet.

Smollett azt állította a 2019 januárjában történt esetről, hogy támadói hurkot dobtak a nyakára, majd vegyszereket öntöttek rá, miközben rasszista és homofób kifejezésekkel becsmérelték, illetve Donald Trump korábbi elnököt támogató kijelentéseket tettek. Egy hónapra rá a rendőrség őrizetbe vette a színészt azzal a gyanúval, hogy lefizetett két fivért, hogy színleljék a támadást, mert ezzek akarta növelni a népszerűségét a show-biznisz világában.

Az Abimbola és Olabinjo Osundairo testvérek tanúvallomásukban azt állították: Smollett pénzt adott nekik, hogy vegyenek részt a színlelt bűncselekményben, illetve utasításokat is adott arra nézve, miként támadják meg őt.

Smollett ártatlannak vallotta magát az ellene indult eljárásban.

A színész karrierje az incidens nyomán hanyatlásnak indult. Elvesztette szerepét a Fox televízió 2020-ban befejeződött Empire című hip-hop drámájának utolsó évadában.

Indirekt/Blikk