KezdőlapKülföldDonald Trump durván nekiment Obamának

Donald Trump durván nekiment Obamának

Obamagate-ről írt a Twitteren hétfőn Donald Trump amerikai elnök, azt sejtetve, hogy elődje, Barack Obama részese volt a Szövetségi Nyomozó Iroda Michael Flynn volt nemzetbiztonsági tanácsadó elleni vizsgálatának.

Az elnök azt követően tette közzé bejegyzését, hogy Flynn ügyvédje, Sidney Powell vasárnap interjút adott a Fox televíziónak, és abbéli meggyőződését fejtegette, hogy Obama is részese volt azon, általa összejátszásnak nevezett folyamatnak, amelynek során ügyfele ellen eljárást indítottak.

Flynn a Trump-kormányzat első nemzetbiztonsági tanácsadója volt, aki ellen a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozás vizsgálata során indítottak nyomozást, mert 2016 végén és 2017-ben Washingtonban találkozott Szergej Kiszljak akkori orosz nagykövettel, és erről nem mondta el az igazat. Flynn együttműködött a nyomozó hatóságokkal, és első ügyvédje tanácsára elismerte, hogy a találkozókról nem tájékoztatta Mike Pence alelnököt, illetve később a nyomozókat sem. Együttműködése fejében büntetlenséget ígértek neki, ám az ügyészek megváltoztatták álláspontjukat, és hamis tanúzás miatt vádat kívántak emelni ellene.

Trump hétfőn több Twitter-bejegyzést is szentelt az ügynek. Egyikben azt írta, hogy az általa Álmatag Joe-nak nevezett Joe Biden volt demokrata alelnök, illetve várható idei elnökjelölt irányította a Flynn elleni vádaskodást. Az Obama-adminisztrációt pedig „az Egyesült Államok legkorruptabb kormányzatának” minősítette. Egy másik bejegyzésében úgy fogalmazott: „az Obamagate kismiska a Watergate-hez képest”. Egy harmadik bejegyzésében pedig azt írta, hogy az FBI „Trumpot üldözve szélhámoskodott”.