KezdőlapCímlapTragédia: két órával azután, hogy kibontotta a karácsonyi ajándékát, meghalt a 12...

Tragédia: két órával azután, hogy kibontotta a karácsonyi ajándékát, meghalt a 12 éves fiú

A kisfiú egyik pillanatról a másikra lett rosszul.

Cason Hallwood hosszú idő után először ünnepelhetett családja körében ezért különösen izgatottan várta, hogy vége kibonthassa karácsonyra kapott ajándékait. A brit kiskamasz a karácsonyi vacsora elfogyasztása és az ajándékok kibontsa után néhány órával azonban rosszul lett, nem kapott levegőt, majd összeesett a szobában – írja a Daily Star.

A szülők ekkor nagyon megrémültek és azonnal hívták a mentőket, közben pedig elkezdték a kisfiú újraélesztését – akit egyébként súlyos asztma és mogyoróallergia is gyötört – azonban sajnos már a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni az életét. A kis Caston az ajándékozás után két órával meghalt.

Mindamellett, hogy már az is borzasztóan szomorú, amikor valaki elveszíti a gyermekét, pláne karácsony napján, a tragédiát még az is fokozza, hogy hogy hosszú évek óta ez volt Cason első karácsonya, amit asztmája miatt nem a kórházban, hanem a szeretteivel, otthon tölthetett.

A család ismerősei ezért most többekkel összefogva pénzgyűjtésbe kezdtek. A befolyt összegből szeretnének hozzájárulni a kisfiú méltó temetéséhez, és megsegíteni a gyászoló családot ebben a szörnyen nehéz időben.

A gyermek halálát egyébként hivatalosan asztma miatti fulladás okozta, de azt nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki a rohamot.

Indirekt/noizz.hu