KezdőlapBelföldSzexragadozó: 11 éves kislány ellen követett el erőszakot a budapesti férfi

Szexragadozó: 11 éves kislány ellen követett el erőszakot a budapesti férfi

A korábban gyermekpornográfia és szexuális erőszak bűntette miatt elítélt középkorú férfi ellen 2020 nyarán emelt vádat a Fővárosi Főügyészség.

A Fővárosi Törvényszék 2021 novemberében ítélte bűnösnek a férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, valamint gyermekpornográfia bűntettében, amelyért mint különös visszaesőt halmazati büntetésül 16 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést, 10 év közügyektől való eltiltást kapott. Emellett a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Egyben végleges hatállyal eltiltották minden olyan foglalkozástól és egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi, vagy befolyási viszonyban állna.

A megállapított történeti tényállás szerint a vádlott előző szabadságvesztés büntetéséből történt feltételes szabadságra bocsátása ideje alatt, 2019-ben ismerkedett meg egy Kispesten élő nővel és annak 11 éves lányával, majd rendszeresen együtt töltötték a szabadidejüket, illetve a vádlott többször tartózkodott náluk az éjszakai órákban is.

A vádlott az ottlétei során a kislány bizalmába férkőzött, majd több alkalommal szexuális indíttatásból a sértett alsóneműje alá nyúlt, illetve segédeszközt is igénybe vett. Emellett egy alkalommal a kislányról a mobiltelefonjával súlyosan szeméremsértő videófelvételt készített.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott enyhébb végrehajtási fokozat alkalmazásáért, a védője pedig az ítéleti indokolás ellen fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához előterjesztett indítványával az elsőfokú ítélet helyben hagyását kezdeményezte.

Az ügyészi indítvány eredményre vezetett, mert a fellebbviteli bíróság 2022. július 6-án kihirdetett másodfokú határozatával a vádlottra kiszabott büntetést helybenhagyta, amelyet nyomban foganatba vettek – derül ki a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményéből.