KezdőlapBelföldIgazi őszi idő várható ma

Igazi őszi idő várható ma

A pénteki nyárias meleg előtt még megmutatja magát az ősz.

Csütörtökön változóan, illetve erősen felhős lesz az ég, a Dunántúlon lehet szakadozottabb a felhőzet, így ott valószínű a legtöbb napsütés. Szórványosan számíthatunk csapadékra, nagyobb eséllyel a keleti, északkeleti harmadban. A délies szél nagy területen megélénkül, főleg az Észak-Dunántúlon meg is erősödik, de az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön gyengébb lesz a keleties légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14-21 fok között alakul, de északkeleten csak 8-13, míg délnyugaton, nyugaton 22-24 fok között valószínű. Késő estére általában 13-18 fok közé hűl le a levegő, ám az északkeleti harmadban lehet ennél hűvösebb is.

Csütörtök estétől általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Egyre inkább már csak az ország északi, északkeleti felén fordulhat elő eső, zápor, s minimális eséllyel az ég is megdörrenhet. A déli, délnyugati szél nagy területen lesz élénk, erős, főként az Észak-Dunántúlon viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet – ami sok helyen az éjszaka első felében áll be – általában 12-17 fok között alakul, de északkeleten ennél hűvösebb is lehet.

Pénteken hazánk délnyugati felén inkább fátyolfelhős, máshol közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Reggelig – főleg északkeleten – elszórtan előfordulhat eső, zápor, ám napközben már általában száraz idő várható, inkább csak északon alakulhat ki egy-egy zápor. A déli, délnyugati szelet sokfelé erős, az Észak-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 20-29 fok között várható, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Szombaton nagyrészt közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk. Összességében több helyen várható eső, zápor, helyenként zivatar is előfordul. Az északnyugati országrészben kisebb a csapadék esélye. Sokfelé lesz erős a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérsékletek többnyire 16-22, északkeleten 12-15 fok között alakulnak. A csúcsértékek 18-27 fok között valószínűek, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb idő.

Vasárnap gyengén vagy közepesen felhős idő lesz a jellemző. Néhol előfordulhat zápor. A délnyugati szél eleinte időnként megélénkül, majd mérséklődik a légmozgás. Hajnalban általában 10-15 fok várható, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon 7-9 fokot is mérhetnek. A délutáni órákban 17-24 fokra számíthatunk.