KezdőlapBelföldFelmentették az apját leszúró Bernadettet

Felmentették az apját leszúró Bernadettet

20 hónapig, majdnem két évig lebegett a büntetés réme Bernadett feje felett: nem elég, hogy az családfő terrorizálta az anyát és gyerekeiket, de amikor ő, 13 éves kamaszként közbelépett, majd kétségbeesésében leszúrta imádott apját, nem volt biztos, hogy nem büntetik meg.

Z. Bernadett a szerettei védelmében azután állított bele egy kést az 55 éves férfi mellkasába, hogy az részegen előbb a felesége nyakát megvágta egy üveggel, a segítségére siető 18 éves fiát, Dávidot pedig hasba szúrta egy konyhakéssel az otthonukban. Az emberöléssel a gyerekeket gyanúsították, de egyiküket sem vonják felelősségre, ám ezt csaknem két évbe telt kimondani. A fiú esetében jogos önvédelem, a lánynál pedig menthető felindulás miatt szüntették meg az eljárást. A friss hírről elsőként a Telex számolt be.

A család már bő egy éve nem lakik a horrorházban, az albérletükből Budapestre költöztek. Az édesanyát azonban telefonon sikerült elérnünk.

– Ugyan az ügyvédünk februárban értesített, hogy megszüntették az eljárást, de hivatalos papírt máig nem kaptam róla. Azóta se térünk magunkhoz, ezen nem lehet túl lenni. Az egész életünkre rányomja a bélyegét. Nem tudtunk már tovább ott élni abban a házban, részben ezért is költöztünk Pestre – mondta a Blikknek K. Ildikó.

Indirekt/Blikk