KezdőlapCímlapKulcsár Edina próbálja megtalálni az egyensúlyt

Kulcsár Edina próbálja megtalálni az egyensúlyt

Fontos dologra jött rá a lelkiállapotával kapcsolatban Kulcsár Edina. Hamarosan készen áll visszatérni a közösségi médiába.

Kulcsár Edina kezd visszatalálni a régi önmagához: amióta G.w.M-mel alkot egy párt, egyre többet látni mosolyogni, illetve sokkal energikusabbnak is érzi magát. Ez azonban nem mindig volt így, hiszen Csutival január közepén jelentették be a válásukat. Az egykori szépségkirálynő – bevallása szerint – tavaly a sportolásba próbált menekülni a konfliktusok és a problémák elől, mivel nem érezte jól magát a testében.

Később rájött, ennek nem csak a fizikai állapotához van köze, hiszen lelkileg sem volt a topon. Most úgy tűnik, meglátta a fényt az alagút végén, arról pedig, hogy hogyan jutott el a megoldáshoz, illetve hogyan érzi jelenleg magát, a közösségi oldalán számolt be.

„Kereken egy évvel ezelőtt kezdtem el az életmódváltásomat! Sok pozitív változást reméltem tőle, mert nem éreztem magam jól a bőrömben. Persze, így, egy év elteltével látom, hogy nem volt elég csak az étkezésemen és a mozgás rendszerességén változtatni. Ahhoz, hogy testileg is egészségesek legyünk, nem elég pusztán az életmódunkon változtatni, vagy bevezetni az edzést a mindennapjainkba, hiszen a testi egészség elengedhetetlen része a jó lelki állapot!” – mesélte a legújabb Instagram-posztjában, amely ide kattintva megtekinthető.

Talán most végre sikerült megtalálnom az egyensúlyt. Lassan készen állok visszatérni, hogy az általatok preferált posztok újra jelen legyenek az oldalamon– írta követőinek. A fotójához jó néhány bók érkezett, s többek között a párja sem bírta megállni, hogy ne szóljon hozzá valamit. „Szépségem” – kommentelte G.w.M.

Indirekt/Blikk