KezdőlapCímlapKulcsár Edina: "A házasságom jogilag is véget ért"

Kulcsár Edina: „A házasságom jogilag is véget ért”

Kulcsár Edina és G.w.M kettősét sok negatív vélemény övezte, ám a TV2 Párharc című műsorában végre meg tudták mutatni, hogy valójában milyen harmonikus és kiegyensúlyozott a kapcsolatuk. A páros csak pozitív visszajelzéseket kapott.

Ők azonban továbbra is csak magukkal foglalkoznak, és így, hogy Edina hivatalosan is szabad lett, már semmi nem állhatja útját a boldogságuknak. A szerelmesek a műsor kezdetekor lapunknak elmondták, legfőképpen azért vállalták el a felkérést, hogy bebizonyíthassák, valóban összeillenek és boldogok. Úgy érzik, ezt sikerült megmutatniuk a kamerákon keresztül.

– A család és a barátok eddig is látták, hogy mekkora boldogságban és harmóniában élünk. Az emberektől azonban a kezdeti nehézségeink és a médiában megjelent dolgok miatt rengeteg támadást kaptunk. Bár ezeket próbáltuk kizárni, szerettük volna, ha a kapcsolatunkról egy valós kép alakul ki, erre pedig jó lehetőség volt a Párharc. Mi elsősorban ezért vágtunk bele, a fődíj egyáltalán nem motivált – kezdte a Blikknek Edina, aki a Párharc indulása óta csak pozitív visszajelzéseket kapott követőitől. – Rengeteg üzenetet és kommentet kaptunk, amelyben arról írtak, mennyire megszerettek minket. Az utcán is leszólítanak, és gratulálnak a szerelmünkhöz. Ez hatalmas visszaigazolás számunkra, s végre mások is látják, hogy mennyire boldogok vagyunk. Önmagunkat adtuk a műsorban, és ugyanolyan őszintén, tiszta szívvel, kitartóan játszottunk, mint ahogy a mindennapokban is élünk. Első perctől ez a szerelmünk alapja.

Edina és G.w.M kapcsolata azóta is erős és stabil. Igyekeznek megélni a boldogságukat, és meghúzni egy határt, amelyen túlra már nem engednek betekintést.

– Korábban jóval aktívabb voltam, de a lelki világom megkívánta, hogy visszavonuljak. Jelenleg pedig nem érzem szükségét annak, hogy teljes mértékben visszatérjek, vagy megosszam az életem minden részletét. Nem az az első dolgom, hogy posztoljam, ebben a tekintetben is sokat változtam. Inkább megélem az adott boldog pillanatot, amiből rengeteg van. Így, hogy már a házasságom jogilag is véget ért, és végleg le tudtam zárni a múltat, csak Márkra és a családunkra szeretnék koncentrálni. Ő, a gyerekeim és a születendő babánk a legfontosabb – fogalmazott Edina.

Indirekt/Blikk