KezdőlapCímlapGyász: elvitte a koronavírus a Kill Bill filmek sztárját

Gyász: elvitte a koronavírus a Kill Bill filmek sztárját

Koronavírusban 82 éves korában meghalt Sonny Chiba, a legendás japán színész-harcművész, akit legtöbben a Kill Bill című filmből ismerhetnek.

Szomorú hír érkezett Japánból: belehalt a koronavírus szövődményeibe Sonny Chiba, aki fiatalkorában sportolóként kezdte pályáját, majd egy hátsérülés után színészként vált ismertté harcművészeti filmekben. A 82 éves Chiba július végén kapta el a koronavírust, majd ennek következtében augusztus 8-án tüdőgyulladással került kórházba, az állapota azonban tovább romlott, és nem tudták megmenteni az életét.

A Sadaho Maeda néven született művész az 1960-as évektől kezdve japán tévés produkciókban kezdett el játszani, nemzetközi hírnevét az 1974-es Az utcai harcos című harcművészeti filmeknek köszönhette. Chiba nagy rajongója volt Quentin Tarantino. A rendező együtt is dolgozott a japán színésszel a Kill Bill első részében. Sonny Chiba az egykori kardkészítőt, Hattori Hanzót alakította, aki megfogadta, hogy soha többé nem készít fegyvereket, és szusiséfként dolgozott addig, amíg a Menyasszony meg nem kereste őt. A japán színész két évvel később feltűnt Justin Lin rendező első Halálos iramban-filmjében, a 2006-os Tokiói hajszában is, ebben ő játszotta a jakuza-főnököt, Kamatát.

Indirekt/Blikk