KezdőlapBelföldHoppá: Moldova Györgyöt is megfigyelte az államhatalom

Hoppá: Moldova Györgyöt is megfigyelte az államhatalom

A legolvasottabb magyar írót 1976-ban Bolygató fedőnéven kezdte el megfigyelni az államhatalom.

A napokban 88 éves korában elhunyt Moldova György írói munkássága nyomán viszonylag korán bekerült a hazai állambiztonság látkörébe, és „a szerzői esteken tanúsított fellázító tevékenysége miatt 1975-ben Bolygató fedőnéven vonták ellenőrzés alá.”

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 89 dossziéban szerepel Moldova György neve, és összesen 41 (!) különböző ügynök jelentett róla. A levéltár mai Faceook-bejegyzéséhez egy fotót és egy iratot is csatoltak, amelyek a „Bolygató” fedőnevű bizalmas nyomozás iratait tartalmazó dossziéból valók.

Moldova György június 4-én, szombaton az otthonában, a családi körben hunyt el. Az íróval a Blikk márciusban készített nagyinterjút, amelyből kiderült: két könyvön dolgozott, és magánéletében is komoly változások voltak, hiszen ismét megnősült. Újdonsült felesége, Palotás Katalin gyakorlatilag egy életen át várt arra, hogy ne csak munkakapcsolatban legyen Moldova Györggyel, ám végül csak fél év boldog házasság jutott kettejüknek.

A Blikk arról is beszámolt, hogy ugyan az Ünnepi Könyvhét szenzációja lehetett volna, ám az utolsó Moldova-könyv a fiók mélyén maradhat, hiszen a legolvasottabb magyar író kézirata hiába van ott a kiadónál, Palotás Katalin, az író özvegye nem engedi megjelentetni. Az Urbis kiadó pedig tudomásul is vette, hogy Moldova György legutolsó regénye a fiókban marad.

Indirekt/Blikk