KezdőlapBelföldElhunyt az éldesanya, akit részeg párja vitt a halálba

Elhunyt az éldesanya, akit részeg párja vitt a halálba

Két hét hősies küzdelem után feladta a harcot a szervezete annak a 24 éves édesanyának, aki részeg párja miatt került az intenzív osztálya. Alexandra hatéves kisfia, Bence ezentúl a nagynénjével, édesanyja testvérével él majd. A baleset két hete, Dáka és Nagyalásony között történt, ahol az ittas férfi a kocsijával egy fának csapódott. Később kiderült: nem elég, hogy bódult állapotban ült a volán mögé, még vezetői engedélye sem volt. Az anyósülésen utazó Alexandrát mentőhelikopter szállította kórházba, a hátsó ülésen ülő kisfia könnyebb sérüléseket szenvedett.

Halála előtt Alexandrát még meglátogathatta az édesanyja: a gyászoló nőnek némi vigaszt nyúlt, hogy elbúcsúzott imádott lányától.

A Blikknek a könnyeivel küszködve nyilatkozott Alexandra testvére, Erika.

– Nem tudom szavakba önteni az a fájdalmat, amit érzünk. Szandra egy nagyon jó ember volt, már most hiányzik. A kis Bencét én vettem magamhoz, úgy nevelem és szeretem majd, mint a sajátjaimat. Szegénykémnek még nem mertük megmondani, hogy az anyukája meghalt, de úgy látom, pontosan tudja. Nagyon sírt kedden reggel is, amikor az iskolába indult, mintha megérezte volna, hogy előző este örökre elaludt az édesanyja – mondta zokogva a gyászoló testvér, aki nehezményezi, hogy a sofőrt 72 óra után kiengedték a fogdáról és hazamehetett.

A Barát a Bajban alapítvány gyűjtést szervez a félárván maradt kis Bencének és családjának. Irányított gyűjtésről van szó, ami azt jelenti, hogy a teljes összegyűjtött pénz a családhoz kerül.

Indirekt/Blikk