KezdőlapCímlapSzakítottak: öt év után véget ért Janza Kata és Pesák Ádám kapcsolata

Szakítottak: öt év után véget ért Janza Kata és Pesák Ádám kapcsolata

Nem tudták megőrizni a szerelmüket: öt év után véget ért Janza Kata és Pesák Ádám kapcsolata.

A Budapesti Operettszínház sztárjai 2016-ban árulták el, hogy a Nők az idegösszeomlás szélén című darab próbafolyamata és előadásai alatt egymásba szerettek. Már a kezdetekkor nehézségekkel kellett megküzdeniük, hiszen sokan támadták őket a huszonkét évnyi korkülönbség miatt, ám úgy tűnt, őket ez cseppet sem zavarja. Néhány hónap után összeköltöztek, és ugyan egy évvel később komoly hullámvölgybe került a kapcsolatuk, sikerült rendezniük a sorokat.

Hosszú és mély beszélgetések során rájöttek, érzelmeik megérnek egy újabb esélyt, szükségük van egymásra. Boldog évek következtek, de tavaly újra úgy értesültünk, válságba került a kapcsolatuk, amit ugyan jó ideig tagadtak, ám hétfő este Kata a közösségi oldalán jelentette be: külön folytatják.

„Jó érzés, hogy a közönségünk meg akar ismerni minket, és amikor úgy adódik, velünk örül a boldogságunknak. Közszereplőként azzal is tisztában vagyunk, hogy ez esetben úgy korrekt, ha az életünk nehezebb szakaszait sem titkoljuk el. Ezen a fórumon, egyetlen alkalom erejéig tájékoztatjuk azokat, akik erre kíváncsiak, hogy privát kapcsolatunk véget ért. Öt közösen töltött év után számunkra természetes, hogy szeretettel gondolunk egymásra. A közönség továbbra is láthat együtt minket a színpadon vagy más fellépés alkalmával, de a privát életünket a továbbiakban egymás nélkül képzeljük el” – írta Kata.

Úgy tudjuk, a két művész sokáig küzdött a kapcsolatért, ám Ádám már a múlt év végén elköltözött, így a karácsonyt sem töltötték együtt. Ugyan újra megpróbálták helyrehozni a kapcsolatukat, végül be kellett látniuk, talán mindkettejüknek jobb, ha elengedik egymást, hogy más oldalán esetleg újra megtalálják a boldogságot.

– Az Operettszínházban már jó ideje nyílt titok, hogy Kata és Ádám kapcsolatának vége. Már a karácsonyt is külön töltötték, és ugyan úgy tűnt, Kata próbálja megmenteni a dolgot, mindenki tudta, talán még ők maguk is, hogy ez csak időhúzás – mondta a Blikknek egy közös ismerős. – Mivel sok közös szereplésük volt az utóbbi időben, például a Csináljuk a fesztivált!-ban is közösen énekeltek, nem akarták, hogy azokat a produkciókat beárnyékolja a szakításuk, ezért – ameddig csak lehetett – halogatták annak bejelentését, hogy már nincsenek együtt.

Indirekt/Blikk