KezdőlapCímlapHáború dúl Dér Heni és Sugarloaf Szabi között

Háború dúl Dér Heni és Sugarloaf Szabi között

A zenekar alapítója, Tóth Szabi kemény üzenetet küldött az énekesnőnek. A Sugarloaf 1995-óta része a hazai zenei palettának, 26 éve tartó munkásságuk során pedig számos aranylemezzel gazdagodtak és több énekesnőt is megismertettek a magyar zenerajongókkal.

Ezen előadók közé tartozik Dér Heni is, aki 2005-2013 között volt a csapat frontembere, ám kiválása óta többször is elárulta, hogy ezen idő alatt végig inkább a saját zenéit szerette volna elkészíteni, amelyeknek köszönhetően hatalmas népszerűségre tett szert, és amikkel jelenleg is folyamatosan járja az országot.

Az énekesnő Sugarloafhoz való viszonyulása azonban egyáltalán nem tetszik az együttes alapító gitárosának, Tóth Szabinak, aki most a közösségi oldalán írt egy hosszabb üzenetet Heninek az együtt töltött időről, kiemelve például az is, amikor hivatalosan is elvállalta az akkor 19 esztendős tehetség gyámságát.

„Drága Henrietta Dér!

A napokban megint felhívták a figyelmemet egy nyilatkozatodra.

Megnéztem és megmosolyogtatott az a cancel culture, amivel átírod a közös múltunkat. Engem nem annyira zavar, mert ismerlek, de sokakat viszont igen, és inkább miattuk szólalok most meg. Én inkább nem annyira értem, miért írod át folyamatosan azt, ami történt. Bennem nincs sértettség, annyira nincs, hogy folyamatosan segítettem a szóló karriered még a tavalyi évben is! Emlékszel? Ennek ellenére te sorozatosan adsz olyan megnyilvánulásokat széles platformokon, amik nem fedik a valóságot:( Én soha nem nyilatkoztam negatívan rólad, még a kiválásod után sem, főleg nem 8 évvel később. Pedig, tudod, én is mondhatnék érdekes dolgokat! Szerintem ez nem lenne elegáns, én igyekszem a szépre emlékezni, arra, hogy mennyi közös élményünk, sikerünk és boldogságunk volt közösen. 19 voltál, amikor bekerültél hozzánk a tehetséged miatt!! Semmit nem tudtál a szakmáról, mi már akkor is egy befutott, többszörös aranylemezes zenekar voltunk. Velünk nőttél fel, emlékszel? Én voltam a gyámod, havonta ültem veled a bevándorlási hivatalban, hivatalosan is vállalva a gyámságod és megígérve a szüleidnek, hogy vigyázok rád. Mindig óvtalak emberektől és attól, hogy olyan dolgokat csinálj, amiket később megbánnál vagy a karriered inná meg a levét. Folyamatosan tanítottalak arra, hogy tudnod kell nemet is mondanod bizonyos dolgokra. Próbáltalak az egészséges exibicionizmus keretein belül terelgetni, még akkor is, amikor már kellően felnőttnek és önállónak tartottad magad. Közösen (!) elértünk hatalmas sikereket. Nem értem, erre te miért nem így emlékszel. Eddig nem szóltam semmit a nyilvánosság előtt, mert nem érzem ezt elegánsnak, fairnek, meg nincs is jelentősége a részemről. A sas nem vadászik legyekre! Szerintem inkább a szeretetre és a jóságra koncentrálj. Ne nyilatkozz butaságokat!:) Az én szívemben szeretet van, ajánlom, legyen a tiédben is csak az, így sokkal jobb ember tudsz lenni!

Drága Heni, Ölellek” – írta közösségi oldalán Szabi.

Dér Heni a Blikk megkeresésére elmondta, nem kíván a médiában foglalkozni Szabi állításaival, ám annyit elárult, nem tudja, hogy egykori zenésztársa milyen nyilatkozatára utal a posztja elején.

Indirekt/Blikk