2021.10.23
Gyöngyi
Kezdőlap Címlap Dallos Bogi bevallotta: titokban már korábban hozzáment Puskás Petihez

Dallos Bogi bevallotta: titokban már korábban hozzáment Puskás Petihez

A sztárpár tagjai valójában egy titkos esküvő során kötötték össze az életüket.

Ahogy azt a Blikk is megírta, Dallos Bogi és Puskás Peti augusztus 27-én összeházasodtak, és ha már így tettek, egymás nevét is felvették: így mostanra Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Péterként ismerhetjük őket.

A friss feleség most egy komoly titokról rántotta le a leplet. A közösségi oldalán megosztott legújabb posztjában ugyanis elárulta, bár valóban tartottak egy hetedhét országra szóló lagzit, az egymásnak való eskütételt már korábban, jóval visszafogottabb körülmények között megtették.

„Amiről eddig még nem meséltem nektek.

Sokat beszélgettünk Petivel arról, hogy milyennek is képzeljük a Nagy napunkat. Azt álmodtuk, hogy szeretnénk egy ‘fesztivál’ hangulatú óriási lagzit, ahova meghívunk mindenkit, aki igazán fontos nekünk, és együtt ünneplünk egy hatalmasat, de közben mégis fontos volt, hogy megélhessük az intimitását is a házasságkötésünknek.

Ezért döntöttünk úgy, hogy az esküvőnk hetének hétfőjén a két tanúnkkal bemegyünk a győri anyakönyvi hivatalba, és összeházasodtunk. Meghatódva, kéz a kézben, férj és feleségként jöttünk haza, és a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt vacsoráztunk. Tökéletes volt” – vallotta be a rajongóinak Bogi.

Indirekt/Blikk