KezdőlapBelföldSzerencsés: megtalálták a tegnap eltűnt hatéves kislányt

Szerencsés: megtalálták a tegnap eltűnt hatéves kislányt

Megtalálták a 6 éves kislányt, akinek hétfő reggel jelentette az eltűnését a rendőrség.

„A Győri Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Túróczi Zora eltűnése ügyében. A 6 éves kisgyermek Pérről, a Kánvási dűlőben lévő tanyáról 2022. november 13-án 16 óra körül távozott el, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A felkutatása jelenleg is nagy erőkkel folyik” – számolt be a rendőrség hétfőn reggel egy közleményben.

Frissítés

A Blikk megtudta, hogy a helyi lakosság és a rendőrség a kislányt csodával határos módon megtalálta.

A lap információi szerint a helyzethez képest jól van az a 6 éves kislány, aki tegnap péri tanyájukról eltűnt és az éjszakát 3 fokban, a szabadban töltötte. Ma reggel egy, a keresésében részt vevő siklóernyős pillantotta meg a magasból a gyereket, ahogy a péri reptér közelében ácsorgott.

A gyerek keresésében részt vett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat is.

Egész éjjel kerestük a kislányt, a tanya körüli összes kutat és olyan helyet átnéztük, ahol esetleg baleset érhette. Aztán ma reggel jött a csodás hír, hogy megtaláltak. Nagyon örültünk, hogy így végződött ez a történet – mondta el a Blikknek Balázs László, a szolgálat vezetője.