KezdőlapCímlapSok boldogságot: pár nap múlva megnősül Dévényi Tibor

Sok boldogságot: pár nap múlva megnősül Dévényi Tibor

Dévényi Tibor még tavaly év végén jelentette be a nagy hírt, miszerint feleségül veszi szerelmét, Beát. Azóta igencsak felgyorsultak az események, és egyre közeledik az esküvő napja.

Dévényi Tibor és szerelme, Bea már több mint tizenhárom éve együtt vannak, és kapcsolatuk ezen időszak évek alatt csak egyre erősebb és erősebb lett. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy az egykori tévés megkérte 14 évvel fiatalabb szerelme kezét.

„Jövőre 75 éves leszek, ilyenkor az ember már nem tervezget előre, én magam is kipipáltam már mindent a bakancslistámon. De be kell vallanom, ebben a zavaros világban jó, ha van az ember mellett valaki, mint mellettem Bea. Egyszer valaki azt mondta nekem, azt kell elvenni feleségül, aki az utolsó pohár vizet hozza oda nekem. Ezt elmeséltem Beácskámnak, aki erre csillogó szemmel rögtön megkérdezte: Tibikém, nem vagy szomjas? Szóval igen, el szeretném venni feleségül Beát, de az én koromban senki ne számítson nagy lakodalomra” – árulta el tavaly decemberben a legendás tévés/rádiós a Blikknek.

Meglehetősen sok idő telt el azóta, amióta bejelentették az eljegyzés hírét, így sokan azt gondolhatták, hogy talán mégsem lesz esküvő. Dévényi azonban mindenkit megnyugtatott, elmondva: ami késik, nem múlik, ráadásul már a napokban örök hűséget fogadhatnak egymásnak.

Úgy csinálok, mint Colombo, nekem is mindig közbejön valami, de ez már nagyon előrehaladott, hiszen be vagyunk jelentkezve. Napok kérdése az esküvő – mondta Tibi bácsi a story.hu-nak.