KezdőlapBelföldMindenkit meglepett: kiengedték a börtönből a tanárát megkéselő diákot

Mindenkit meglepett: kiengedték a börtönből a tanárát megkéselő diákot

Még ügyvédje sem számított rá, hogy szabadulhat a győri iskolai késelés gyanúsítottja. A 17 éves fiú decemberben került előzetes letartóztatásba.

Kép: police.hu

A törvényszék döntése alapján tegnaptól otthoni felügyelet alatt várhatja az ítéletet a tanára megkéselése miatt ülő diák. Mint ismert, a Jedlik Ányos Gimnáziumba járó, éltanuló fiú december 5-én hármast kapott fizikából, ezért az órán késsel nekiesett a tanárának, majd a pedagógus székébe ülve bevárta a rendőröket.

– Védencem azt mondta, ez élete legnagyobb meglepetése, leboldogabb napja – mondta dr. Faragó Péter ügyvéd. – El sem hitte, mivel erre nem is lehetett számítani. Én magam sem biztattam volna azzal, hogy pár héttel a letartóztatás meghosszabbítása után egyszer csak kint lesz a szabad levegőn.

Dr. Gál Katalin ügyészségi szóvivő a Blikk kérdésére elmondta: úgy látták, a szökés és elrejtőzés veszélye – ha fennáll is – bűnügyi felügyelettel kiküszöbölhető. Azt az indokot pedig, hogy az eljárást megnehezítheti a diák, ha szabadlábon védekezik, a törvényszék nem látta alaposnak.

Közben Takács Péter főügyész az MTI-nek elmondta: előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az ellen a 17 éves diák ellen, aki tavaly decemberben tanórán megkéselte osztályfőnökét egy győri szakközépiskolában. A bűncselekményéért tizenöt év szabadságvesztés is kiszabható.

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba