KezdőlapBelföldMég nincs vége: ma is lecsapnak a viharok országszerte

Még nincs vége: ma is lecsapnak a viharok országszerte

A mai naptól ritkulnak a viharok, holnap pedig már csak kevés helyen számíthatunk csapadékra. Mára azonban még szinte az egész ország területére érvényben van a figyelmeztetés zivatarok miatt.

A mai időjárás Budapesten kora délutánig erősen felhős és borult lesz, valamint gyenge eső, záporok lehetnek, esetleg az ég is megdörrenhet. Késő délutántól azonban felszakadozik a felhőzet, és a csapadék esélye is csökken. Az északnyugatira forduló szél gyakran megerősödik, a hegyekben akár viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet 17-20 fok között alakul.

Az ország többi részén is csökken a felhőzet, smely kelet felé húzódik, ott azonban még lehet erőteljes gomolyfelhő-képződés és zápor, de akár zivatar is. Az északnyugatira forduló szelet nagy területen kísérik erős, az Észak-Dunántúlon viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19-27 fok között várható, a tartósan borult tájakon számíthatunk alacsonyabb értékekre. Késő estére 12-18 fok közé hűl le a levegő.

A Balaton Siófoknál és a Velencei-tó Agárdnál egyaránt 24 fokos.

Csütörtökön éjjel a keleti határnál is csökken a felhőzet, majd megszűnik a csapadék. Ezután napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel, s napközben már csak helyenként, leginkább az északkeleti tájakon lehetnek záporok. Sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik az északnyugati, majd délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21-26 fok között valószínű – írja a met.hu.