KezdőlapBelföldKi tud róla: őt keresi a rendőrség a szegedi kettős gyilkosság miatt

Ki tud róla: őt keresi a rendőrség a szegedi kettős gyilkosság miatt

Elfogatóparancsot bocsátott ki a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya dr. Vitális Dániel Attila ellen. A 28 éves férfi megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével.

A feltételezett elkövető, mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2021. június 19-én éjszaka két embert ölt meg Szegeden, egy belvárosi lakásban, majd elmenekült. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi az MCE-141-es forgalmi rendszámú, szürke, tetőablakos Mercedes C200-as típusú személyautóval hagyta el a várost – írja a police.hu. 

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, haladéktalanul tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon! A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán is.

Fontos, hogy ne próbálják meg feltartóztatni, értesítsék a rendőrséget!