KezdőlapBelföldIlyen lesz idén a karácsonyi bevásárlás a koronavírus árnyékában

Ilyen lesz idén a karácsonyi bevásárlás a koronavírus árnyékában

Megszoktuk már az üzletek karácsony előtti zsúfoltságát, az ünnepek előtti bevásárlási lázat: a polcok előtti tumultust, a rengeteg sorban állást, az üzletközpontok folyosóin fortyogó tömeget.

Az ezzel járó bosszúság elviselhetőnek tűnt, hiszen ez volt a „szép karácsony” ára, amit mindenkinek meg kellett fizetnie. Idén viszont ez az ár súlyos betegség, akár halál is lehet. Ez nem túlzás, hiszen a kormány szerint 200 ezer fertőzöttel, 16 ezer kórházban ápolt beteggel és 800 emberrel a lélegeztetőgépen éppen december végén tetőzhet a járvány.

– Nem lesz könnyű karácsony, az biztos. Aki csak teheti, vásároljon előbb – javasolta a Blikk által megkérdezett szakértő. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a vásárlóknak és a boltosoknak is el kell fogadniuk, hogy járványhelyzet van, és emiatt óvatosságra van szükség.

– A kötelező távolságtartást most nem írja elő jogszabály, de lesznek olyan boltok, ahova egyszerre nem fognak beengedni sok vásárlót. Ott bizony az üzletek előtt kell majd várakozni – festette fel.

A karácsony előtti bolti zsúfoltság járványügyileg súlyos következményekkel járhat, gazdaságilag viszont az is, ha a boltok nyitva tartását a kormány korlátozni fogja. A főváros éppen tegnap tiltotta be a koronavírus-helyzet miatt a hagyományos Vörösmarty téri karácsonyi vásárt. Vámos a körülmények miatt a korábbi éveknél kisebb karácsonyi forgalomra számít idén, ennek mértéke szerinte a járványhelyzettől függ majd. A bolti nyitva tartások esetleges korlátozásáról nem kívánt jóslásokba bocsátkozni: mint mondta, bármi is lesz a kormány döntése, azt tudomásul fogják venni.

– A vásárlók óvatosak lesznek, a boltosok pedig folyamatosan figyelik a helyzetet és az igényeket, és annak megfelelően töltik fel a készleteket – mondta.

Természetesen az interneten is meg tudjuk rendelni szeretteink ajándékait, de ez sem jelent tökéletes megoldást. Karácsony előtt kiszámíthatatlan, hogy mikor érkezik meg a megrendelt termék, és a tapasztalatok alapján az átvevőpontokon is hosszú sorban állásokra számíthatunk.

Indirekt/Blikk