KezdőlapBelföldÉjszaka óraátállítás: ezt tegyük, hogy ne viselje meg a szervezetünket

Éjszaka óraátállítás: ezt tegyük, hogy ne viselje meg a szervezetünket

Évek óta hallgatjuk, hogy most már nem lesz több óraátállítás. Jelen pillanatban az az érvényes álláspont, hogy 2024-ig kell minden országnak eldöntenie, hogy melyik időszámítást választja. Egy korábbi felmérés szerint hazánkban a lakosság 62 százaléka inkább a nyári időszámítást tartaná meg, hiszen a mi éghajlati viszonyaink között egyáltalán nem mindegy, hogy nyáron meddig élvezhetjük a szabadban töltött időt még világosban – írja a life.hu.

Most viszont még ott tartunk, hogy indul a téli időszámítás, amelynek következtében már vasárnaptól korábban lesz sötét, utána pedig hétről hétre rövidülnek a nappalok, amely a kedélyállapotunkra könnyen rányomhatja bélyegét. Ilyenkor különösen fontos, hogy legalább az alvásunk rendben legyen, amely egyébként Dr. Szakács Zoltán neurológus főorvos, szomnológus szerint nem igazán ezen az egy óra plusz vagy mínusz alváson múlik. Az óraátállítás tehát nem számít akkora, amellyel az ember szervezete ne tudna megküzdeni. Idén a hosszú hétvége miatt ráadásul még könnyebben tudunk majd regenerálódni.

  • Az emberi szervezet, egészen pontosan a belső óránk sok mindent nagyszerűen megold” – kezdi a magyarázatot Dr. Szakács Zoltán. „Egy nap alatt másfél óra időeltolódást tud korrigálni, ez tehát inkább csak egy tengerentúli repülőút esetén okoz problémát, akkor mondjuk akár 3-4 napig is fáradtabbnak érezheti magát az ember. Az érzékenyebb alvókat éppen ugyanúgy kizökkenti a tavaszi, mint az őszi óraátállítás, annak ellenére, hogy ilyenkor egy órával többet alhatunk, de az emberek nagy részének ez egyáltalán nem okoz különösebb problémát – mondta a szakértő.

Hogy ne is okozhasson, érdemes néhány fontos szabályt betartani ilyenkor, a hosszabb otthon töltött esték esetén is. Figyelni kell arra, hogy ne együnk, ne nassolgassunk túl későn, és ha lehet, az esti órákban ne fogyasszunk már koffeintartalmú italokat, bánjunk csínján az alkohollal is. A kék fények túlzott használata vezethet alvászavarokhoz, így igazából, ha a bekuckózás során meg is nézünk este egy-egy jó filmet vagy sorozatot, az alvás előtt inkább olvasással álmosítsuk el magunkat. Semmiképp se nyúljunk viszont a mobiltelefonunkhoz éjszaka, ha felébredtünk, mert nem fogjuk tudni, hogy mitől nem lesz utána az alvásunk már igazán mély és pihentető.

Átlagos alvásszükségletünk 7 és fél óra. A tél tökéletes lehetőség arra, hogy ezt megpróbáljuk betartani. Törekedjünk arra, hogy ha van rá mód, akkor még éjfél előtt ágyba kerüljünk, esetleg most a téli időszámítás miatt egy órával korábban. A kinti sötét úgyis hamarabb hazazavar bennünket, így kényelmes, nyugodt estét teremthetünk, és módunk lehet elegendő alvásra.