KezdőlapCímlapKitört a kullancspánik Magyarországon

Kitört a kullancspánik Magyarországon

Az enyhe tél miatt valódi kullancsinvázióra kell számítani idén már a tavaszi hónapokban is. A szakértő szerint senki sem érezheti magát biztonságban, mivel a rovarok az utóbbi időben tömegével lepték el a természetet, a kirándulóhelyeket, valamint a kerteket.

A Magyar Kullancsszövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az elmúlt évekhez képest sokkal több kullancsra kell számítani idén, ráadásul több új faj is megjelent Magyarországon. Kapiller Zoltán szerint ennek az az oka, hogy „az elmúlt hónapokban gyakorlatilag nem volt tél”, az előző hetekben pedig több napon is nyári kánikula „esett ránk” – írja az InfoStart.

Szerinte egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy kullancspánik alakult ki Magyarországon. Az átlaghőmérséklet Európa-szerte folyamatosan emelkedik, amit kihasználva a Mediterráneumból felhatolt északra egy ragadozó állat, az aranysakál, amely két, Hyalomma nemzetségbe tartozó kullancsfajt hurcolt be a kontinens belsejébe. Ezek a kullancsfajok a nairovírus nemzetségbe tartozó kórokozókat terjesztenek, melyek közül az egyik legveszélyesebb betegség kórokozója, a krími-kongói vérzéses láz vírusa már Magyarországon is megjelent.

Kapiller Zoltán várakozása szerint az idei kullancsszezon szeptember elejéig tart majd. Addig is nagyon fontos, hogy riasztó spray nélkül ne induljunk el kirándulni, mert csak a kémiai szerek nyújtanak megfelelő védelmet a kullancsokkal szemben.

A szakember azt is kiemelte, hogy jó, ha van a táskánkban kullancseltávolító kanál, mert ez az egyetlenegy olyan eszköz, amivel fertőzésveszélymentesen lehet eltüntetni a kullancsokat, ugyanis egyáltalán nem jó módszer, ha körömmel vagy csipesszel próbáljuk kiszedni a bőrbe bejutó kullancsot, mert ezzel csak megszorongatjuk a testét, melynek hatására „biztosan fertőző nyálat fog beöklendezni a megcsípett áldozatba”.